Szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be Vitézy Dávid, hogy az átadásának 130. évfordulója alkalmából négy napra megnyitják a látogatók előtt az Igazságügyi Palota megújuló történelmi tereit. A tájékoztatás szerint a regisztrációhoz kötött, mintegy 55 perces vezetett sétákon harmincfős csoportok vehetnek részt, a 16 év alattiakat pedig nagykorú kísérővel várják a szervezők.
A bejáráson a látogatók az alábbiakat tekinthetik meg:
- a Központi Csarnokot, benne Lotz Károly mennyezetképével,
- Strobl Alajos Justitia-szobrát, amely 70 év után került vissza eredeti helyére,
- a rekonstruált történelmi bútorzattal berendezett dísztermet,
- két műemléki és egy új, korszerű tárgyalótermet.
A Karmelita után
Vitézy felidézte, hogy májusban Magyar Péter miniszterelnökkel közösen elbontották a Karmelita körüli kordonokat, és megnyitották a korábban elzárt épületeket, mivel a közpénzből fenntartott középületek nem a politikai elit kiváltságai.
A Karmelita után most az Igazságügyi Palotában is lehetőséget teremtünk arra, hogy bárki személyesen is megismerhesse Hauszmann Alajos egyik fő művét, közös építészeti örökségünk egyik legjelentősebb alkotását
– fogalmazott a politikus.
A Parlamenttel szemben álló épület felújítása a befejezéséhez közeledik. A tervek szerint a Kúria 2027 márciusában költözhet be az épületbe.
The post Négy napra megnyitják a látogatók előtt az Igazságügyi Palotát first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





