Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre

Egy közterületen álló villanyoszlopra felszerelt hivatalos pecsételőhely megközelítésekor egy hangszóró dörrent rá a túrázókra a Szajki-tavak közelében, akik be akarták szerezni a kéktúrás pecsétjüket egy videó tanúsága szerint, amit a Telex mutatott be. „Magánterület! Azonnal távozz!” – mondta a hang, és egy kamera is működésbe lépett.

A lap megkereste az érintett hosszúperesztegi önkormányzat, hogy mit tudnak az esetről. A polgármester ezután felvette a kapcsolatot az ingatlan tulajdonosával és megkérte, hogy ne kamerázza a közterületet, aki belement ebbe és a zavaró hanghatásokat is megszüntette. Azzal védekezett, hogy „nem akart rosszat, csak biztonsági rendszer érzékelője volt rosszul beállítva”.

Volt már ehhez hasonló eset, Budán, az Apáthy-sziklánál. Annak az ingatlan tulajdonosa jelenleg is letartóztatásban ül. Igaz, nem a kamera és a hangszóró miatt, hanem mert egy tízmilliárdos vesztegetési ügy részese volt: ő nem más, mint Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezetője, és a Volánbusz-ügy miatt került bajba.

The post Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest