Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben

A szeretett kedvenc elvesztése mindig óriási megpróbáltatás. Akik rendelkeznek kerttel, udvarral, azokban első lehetőségként felmerülhet, hogy eltemethetik-e négylábú társukat a saját portájukon.

A welovedogz.hu cikke szerint a válasz röviden igen, de vannak szabályok, amelyeket minden esetben be kell tartani.

A Nébih honlapján olvasható egy tájékoztatás a témában. Ebben az áll, hogy a 2008. évi XLVI. törvény 19. §-a szerint az elhullott állat tulajdonosa köteles saját költségén gondoskodni a tetem elszállításáról vagy ártalmatlanításáról. A jogszabály tehát előírja, hogy a gazda felelős a megfelelő elhelyezésért.

A kedvtelésből tartott állatok elföldelésének feltételeit a 45/2012. (V. 8.) VM rendelet szabályozza. A Nébih tájékoztatása szerint az elpusztult kutya vagy macska az állattartó saját tulajdonú ingatlanán eltemethető, amennyiben az adott hely megfelel a rendeletben előírt környezetvédelmi és közegészségügyi feltételeknek.

A szabályozás szerint az elföldelés kizárólag saját ingatlanon történhet, és évente legfeljebb 100 kilogramm össztömegű elhullott állat helyezhető így végső nyugalomra.

Emellett fontos feltétel, hogy a talajvíz legmagasabb szintje ne legyen 1,5 méternél közelebb a felszínhez. A sír mélységét úgy kell megválasztani, hogy a tetem és a talajvíz legmagasabb szintje között legalább egy méter távolság maradjon. A temetési helynek a szomszédos telekhatártól legalább 1,5 méterre kell elhelyezkednie.

Milyen lehetőségek vannak?

A Nébih tájékoztatása szerint az elhullott házi kedvencek elhelyezésére több jogszerű lehetőség is rendelkezésre áll. Az egyik leggyakoribb megoldás a hamvasztás. Ilyenkor engedéllyel rendelkező szolgáltató végzi a hamvasztást, számos állatorvosi rendelő bír közvetlen kapcsolattal. A gazda pedig kérheti a hamvak visszaadását urnában. A hamvasztás költsége a kutyus súlyától függ, de mindenképpen érdemes több tízezer forintos kiadással kalkulálni, amelyhez hozzájön még a választott urna ára.

Kevesebben tudják, de Magyarországon kisállattemetők is működnek. Ezek létesítését és működését szintén a 45/2012. VM rendelet szabályozza, és csak hatósági engedéllyel üzemelhetnek.

Arról itt írtunk korábban, hogy egy bizonyos gyümölcsből egyetlen szem is veszélyes lehet a kutyának.

Kapcsolódó
Ezért veszélyes, ha a kutya füvet eszik – nem hasfájás miatt csinálja

A legtöbb gazdi úgy véli, hogy a megevett fű hányásra ingerli az állatot, de erre semmilyen tudományos bizonyíték nincs a mai napig.

The post Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest