Az amerikai kampány eddigi legdurvább árulása

Vasárnap reggel két misét tartottak Detroitban, mindkettőt olyan templomokban, amelyekbe elsősorban fekete hívők járnak. Az egyik templom miséjén megjelent Abdul El-Sayed, a michigani demokraták szenátorjelöltje, valamint az állam demokrata elitjének nagy része. Ott volt James Clyburn, a kongresszusi demokraták egyik nagy öregje, aki a reggeli misét a pártegység demonstrációjának szánta. Clyburn volt ugyanis a politikai mentora annak a Haley Stevensnek, aki a szenátusi helyért zajló verseny előválasztásában Abdul El-Sayed legfontosabb ellenfele volt. A lényeg pont az lett volna, hogy a hetekig tartó ellenségeskedés végére pont kerüljön a két előválasztási ellenfél között, és a félidei választások előtt néhány nappal végre egységet tudjon mutatni a párt.

Nem sikerült. Stevens elment egy detroiti misére, de másikra, mint amelyiken El-Sayed és Clyburn voltak. Egészen pontosan arra, ahol a republikánusok michigani jelöltje, Mike Rogers vett részt. Stevens végigülte a misét Rogersszel, közben viszont kirakott egy videót, amelyben azt mondja, Mike Rogersre, a republikánus jelöltre fog szavazni.

The post Az amerikai kampány eddigi legdurvább árulása first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest