Egy újabb körben összesen 244, második világháborús robbanótest került elő a XVIII. kerületben, az Üllői út 404. alatti építkezésen – közölte hétfőn a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred. A megtalált eszközök között szovjet, német, magyar és amerikai gyártmányú robbanótestek egyaránt voltak.
A tűzszerészek az Üllői úti építkezésen október közepén már hatástalanítottak két szovjet FAB-100-as rombolóbombát, majd később, egy második alkalommal a rombolóbomba mellett további 24 különböző típusú és méretű robbanótestet is elszállítottak.
A honvédségi ezred azt írta, hogy a legutóbbi, múlt pénteki mentesítést nehezítette, hogy a feltételezések szerint a robbanótesteket annak idején egy gödörbe gyűjthették, majd azt felgyújtva próbálhatták megsemmisíteni. Emiatt egyes eszközök és maradványaik összetapadtak, összeolvadtak, így szétválasztásuk rendkívül nehéz és időigényes feladat volt. A katonáknak gyakorlatilag ki kellett vésniük az egymásba tapadt robbanótesteket. A művelet reggel 8 órától körülbelül délután fél 3-ig tartott.
Az ezred közleménye szerint az építkezés helyszínén végzett munkájuk rámutat arra, hogy a második világháborúból visszamaradt robbanótestek évtizedekkel később is komoly veszélyt jelenthetnek. A korabeli, szakszerűtlen megsemmisítési kísérletek pedig még napjainkban is rendkívül összetett feladatok elé állíthatják tűzszerészeket.
The post 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





