Jelentett az Alteo: ezt bizony ki lehet tenni az ablakba
Az Alteo lendületes növekedéssel zárta az első félévet: a bevétel közel harmadával bővült, az EBITDA pedig az energiatárolók, a Mollal közös fejlesztések és a körforgásos…
Az Alteo lendületes növekedéssel zárta az első félévet: a bevétel közel harmadával bővült, az EBITDA pedig az energiatárolók, a Mollal közös fejlesztések és a körforgásos…
A forint 364 körül kezdte a hetet az euróval szemben, míg a dollár-forint kurzus 315,7 forintra mérséklődött a múlt héten látott 319-es szintekről. A japán…
Az előttünk álló öt napban rendkívüli terhelés éri a hazai villamosenergia-rendszert a tartós hőség és a Duna alacsony vízállása miatt, ezért a kormány a lakosság…
Az Egyesült Államok jelentős mértékben csökkenteni tervezi az európai NATO-hadműveletek támogatására kijelölt katonai eszközeinek számát. A döntés érdemben Washington korlátozná az észak-atlanti szövetség nagy hatótávolságú…
Tavaly éves szinten 182 százalékkal 1,77 milliárd euróra emelkedett a cseh Skoda Auto üzemi nyeresége. A legnagyobb cseh autógyár bevételei pedig 26 százalékkal 26,5 milliárd…