28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
Végére ért Karl Bushby brit kalandor 28 éven át tartó, 50 ezer kilométeres gyalogútja Dél-Amerikából az Egyesült Királyságba – írja a BBC. November második kisebb…
Forrás: HIR24.hu
Végére ért Karl Bushby brit kalandor 28 éven át tartó, 50 ezer kilométeres gyalogútja Dél-Amerikából az Egyesült Királyságba – írja a BBC. November második kisebb…
Az Országgyűlés keddi ülésén dönthet a köztársasági elnök legfőbbügyész-jelöltjéről, Fejes Péterről, valamint december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról. The post A legfőbb ügyész megválasztása is napirenden…
Várhatóan november 4-én, magyar idő szerint reggel 9:30-kor (± 11 óra) léphet vissza a Föld légkörébe a Neil Gehrels Swift Obszervatórium – jelentette be a…
A spanyol másodosztályú Tenerife labdarúgócsapatának kedd hajnali közlése szerint romlott a kórházban ápolt Jesús de Miguel állapota. A klub egy korábbi közlését egészítette ki: Jesús…
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium…
Hivatalosan is megváltoztatta nevét Angelina Jolie és Brad Pitt 18 éves lánya, Vivienne, írja a TMZ. A lap beszámolója szerint egy Los Angeles-i bíró november…
Újabb találkozás vár Sidney Prescottra és a Szellempofára: Neve Campbell megerősítette, hogy visszatér a Sikoly-filmek nyolcadik részében. Az 53 éves színésznő az Associated Pressnek adott…
Emil Nielsen szerint teljesen alaptalanok azok a híresztelések, hogy mindössze egy szezon után elhagyja a Veszprém kézilabdacsapatát. A 29 éves Nielsennel kapcsolatban hetekkel ezelőtt söpört…
A BYD szupersportautóját, a Yangwang U9 Xtreme-et sokan a világ leggyorsabb sorozatgyártású modelljeként tartják számon, amely a négy villanymotorjával 2977 lóerős teljesítményre képes, és most…
Az Egyesült Államok korlátozott katonai csapást hajtott végre az iráni Kesm szigeten, a Hormuzi-szoros térségében – írja a BBC. Amerikai tisztviselők szerint az akció válasz…
Keddi Facebook-posztjában reagált Magyar Péter arra, hogy a Külügyminisztérium előző nap azonnali hatállyal megszüntette Feledy Botond vezetői megbízatását. A kormányfő azt írta, a rendszerváltás után…
Nem azért kell bekötni az övet, kisfiam, hogy ne büntessen meg minket a rendőr. Azért kell, hogy biztonságban autózzunk – hangzik el a szülők tanító…
A 444 azt írja, hogy a 2023-as jászapáti fényjátékot és lézershow-t helyben ifjabb Pócs Jánoshoz kötötték, aki a következő évi önkormányzati választáson polgármesterjelöltként indult. A…
2026. november 3., kedd Friss hírek Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén. Cége Lázár János minisztériumától kapott munkát. Telex:…
Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott hétfőn bejelentette, hogy Abu-Dzabiban november 10-én és 11-én amerikai közvetítéssel tárgyalásokat tartanak Oroszország és Ukrajna között. Oroszország október végén kijelentette,…
Aki járt egy igazi nyolcvanas évekbeli magyarországi házibuliban, annak nem okoz majd komoly nehézséget az alábbi kvíz. De talán annak sem, aki manapság megfordul retro…
Újabb meglepő részletek láttak napvilágot az Inka Birodalom egyik rejtélyes rituáléjáról, a capacocha szertartásról. Lengyel kutatók nyolc, csaknem 500 évvel ezelőtt az Andok fagyos hegycsúcsain…
Tizenegy éven át vizsgálták magyar kutatók, hogy mi történik a levegőt szennyező mikroszkopikus szemcsékkel, miután belélegezzük őket. Eredményeik alapján a különböző forrásokból származó részecskék az…