Bús Balázs, az NKA alelnöke és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója lemondása után a Hagyományok Házát vezető Both Miklós is bejelentette, hogy lemond a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságában betöltött pozíciójáról. Nem kíván ugyanis szakmai legitimációt adni olyan működéshez, amelyben a döntéshozatal, a közzététel és az ellenőrzés alapvető feltételei sérültek.
Bús, Baán és Both azután mondtak le pozícióikról, hogy az elmúlt héten kiderült: az NKA alá tartozó Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) a kampányidőszakban összesen 17 milliárd forintnyi kulturális támogatást osztott szét Fideszt támogató hírességek között.
A mostani ügyben számomra az a legsúlyosabb, hogy miközben a Bizottság szakmai alapon működött, utólag olyan döntési és közzétételi hiányosságok váltak láthatóvá, amelyek miatt a Bizottság nem rendelkezett a felelős mérlegeléshez szükséges teljes információs háttérrel. Ez az, amivel nem tudok közösséget vállalni
– indokolta lemondását Both a Válasz Online-nak adott interjúban. „A Bizottság bizalmával és szakmai hitelével visszaéltek”, állítja.
Elmondása szerint a Bizottság 2024 novemberében elvi javaslatot tett egy ideiglenes kollégium létrehozására, amihez ő is hozzájáult. Ez azonban szerinte nem azonos azzal a későbbi konstrukcióval, amelynek összetétele és jelentősen megnövelt forráskerete csak később vált világossá. A vitatott összeg nagy részét egy 2025-ben beemelt 10 milliárdos tétel képezte, ami azonban nem rendes ülésen, nem önálló stratégiai vitában, hanem egy nyári írásbeli szavazás több pontból álló csomagjának utolsó elemeként jelent meg.
A 10 milliárd forintról szóló határozat teljesen egyedi, a sorba nem illeszkedő jelzettel jelent meg a hivatalos archívumban, ami Both szerint megalapozza azt a súlyos megállapítást, hogy ezt a kulcsfontosságú döntést – a többi ponttal ellentétben – eredetileg nem publikálták, hanem csak utólag, visszamenőlegesen szúrták be a honlapra.
Az átláthatatlanságot az is fokozta, hogy a Bizottság tagjai csak a saját kollégiumaik egyedi pályázatait és döntéseit követhetik nyomon, a többi testület belső adataihoz és aktáihoz nincs hozzáférésük. A botrányt kirobbantó Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának döntéseit a törvényi kötelezettség ellenére utólag sem hozták nyilvánosságra, így fordulhatott elő, hogy az ügy sokáig a Bizottság látókörén kívül maradt.
Szerinte tehát nem egyetlen adminisztratív hibáról van szó, hanem olyan eljárási anomáliák soráról, amelyek együttesen alkalmasak voltak arra, hogy a Bizottság és a szakmai nyilvánosság ne lásson rá időben a folyamat valódi súlyára.
Sem a belső hozzáférési rendszer, sem a nyilvános közzététel nem tette lehetővé, hogy a KKPIK konkrét döntéseit érdemben kövessem
– mondta.
A Hagyományok Háza is kapott 300 millió forintot ezen az NKA-s csatornán keresztül, ennek felhasználása viszont Both szerint az oldalukon dokumentált, programcélú és 2026. márciusig tételesen elszámolt. „A mi esetünkben egy szakágazati kormányzattal előzetesen több körben leegyeztetett támogatásról volt szó, amely az éves szakmai működéshez szükséges mozgástér részbeni biztosításáról szólt” – fogalmazott az igazgató, aki arról biztosította a lapot, hogy a Hagyományok Háza támogatását a Bizottság hivatalos határozatban, az ő részvétele nélkül bírálta el és hagyta jóvá, a vonatkozó összeférhetetlenségi szabályoknak megfelelően.
A saját felelőssége szerinte abban áll, hogy jóhiszeműen bízott abban: a hivatali rendszer biztosítja a jogszabályoknak megfelelő nyilvánosságot és az érdemi kontrollt:
A lemondásom nem menekülés a felelősség elől, épphogy annak vállalása. Nem kívánok szakmai legitimációt adni olyan működéshez, amelyben a döntéshozatal, a közzététel és az ellenőrzés alapvető feltételei sérültek.
A Both Miklós által elmondottak egybecsengenek a Molnár Áron által nemrég nyilvánosságra hozott belső levelezéssel, ami szintén arra engedett következtetni, hogy az NKA egyes döntéseinek közzététele tudatosan késve történt meg.
The post „A Bizottság bizalmával és szakmai hitelével visszaéltek” – Both Miklós is lemondott az NKA-botrány miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





