A letartóztatott Láng Zsolt miatt tilthattak le egy népszerű magyar sci-fi sorozatot

A kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt tilthatta le a 2010-es évek egyik legnépszerűbb rádiójátékát. A Blikk most arról ír, hogy Láng több mint tíz évvel ezelőtt bepanaszolta az Időfutár című rádiójátékot, mert a sci-fi főgonosza, a Másfélszemű főhadiszállása ugyanazon a címen állt, ahol az ő budai villája. Emiatt a háza környékén gyakran jelentek meg rajongók.

A főgonosz főhadiszállása és a budai villa

Az Időfutár 2012-ben indult a Kossuth Rádión. A történet a krimi, a magyar történelem és a fantasy elemei ötvözte, és rendkívül népszerű volt: 80-100 ezren hallgatták az epizódokat. A sorozat alkotói a főgonosz főhadiszállásának egy létező rózsadombi utcán egy akkor még üres, fás, gazos telket választottak: a II. kerületi Apostol utca 19-et. Időközben azonban Láng, az akkori fideszes polgármester megvásárolta a telket, és villát épített rajta.

Az egyre népszerűbbé váló sorozat rajongói egyre nagyobb számban tűntek fel az Apostol utca 19. előtt, ahol időközben felhúzták a polgármester villáját, ez pedig vélhetően zavarni kezdte.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Láng Zsolt Apostol utca 19. szám alatti háza.

A hangjáték eltűnt, a producert kirúgták

Láng 2014-ben tudta meg, hogy egy fiktív főgonosszal osztozik a címen, és cselekedett: letiltotta a hangjátékot. Az Időfutár indoklás nélkül lekerült a rádió műsoráról. Markovits Ferenc, a sorozat producere Angliában tartózkodott, amikor megtudta a hírt. Markovits a lapnak elmondta, hogy megtudta, maga Láng követelte a sorozat felfüggesztését, miután a fiától megtudta, hogy azonos a címük a főgonosszal. Nem sokkal később Markovitsos kirúgták a rádiótól. Hivatalos dokumentumok hiányában sosem tudták bizonyítottan összekötni Lángot a rádióműsor felfüggesztésével, a közösség szerint egyértelmű az összefüggés. Az Időfutár ezt követően regényciklusként folytatódott.

Markovits a lapnak elmondta: a mai napig nem tudott megbocsátani az ok nélküli meghurcoltatásért, és nem tagadja: elégtételt érez, hogy a polgármestert utolérte az igazságszolgáltatás.

Ahogyan azt lapunk is megírta, Őrsi Gergely jelenlegi II. kerületi polgármester mellett Láng letartóztatását is kezdeményezte az ügyészség a pártokon és kerületeken átívelő korrupciós ügyben:

Kapcsolódó
Őrsi Gergely, Láng Zsolt és az óbudai Fidesz-elnök letartóztatását is kezdeményezte az ügyészség a pártokon átívelő korrupciós ügyben

Az ügyészség szerint egy vállalkozó kétmilliárd forinttal vesztegetett meg önkormányzati vezetőket.

The post A letartóztatott Láng Zsolt miatt tilthattak le egy népszerű magyar sci-fi sorozatot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest