Nem sokkal az áprilisi választások előtt kötött két, összesen több mint 10 milliárd forintos keretszerződést az akkor Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozó állami konzorcium a felsőoktatás digitalizálására – írja a Magyar Hang az ügy részleteit ismertetve. A megrendelések 100 digitális tananyag elkészítésére és egy országos e‑learning‑platform kialakítására vonatkoznak.
A projektek döntően uniós forrásokra épülnek, és céljuk egy központosított digitális oktatási rendszer létrehozása. A kivitelezést azonban két olyan cég nyerte el, amelyek közvetve a korábban a fideszes Palkovics Lászlóval is üzletelő Fauszt Zoltánhoz köthető üzleti körhöz tartoznak, amely az elmúlt években sorra jutott jelentős állami informatikai megbízásokhoz.
A költségek nagyságrendjét jelzi, hogy egy-egy tananyag kéziratának elkészítése több millió forintba kerülhet, a digitalizáció pedig akár még ennél is többe. A cégek szerint az összeg részben azzal magyarázható, hogy tantárgyanként több változat is készül, és nagy fejlesztői kapacitással dolgoznak. A Magyar Hang által megkérdezett egyetemek többsége ugyanakkor nem tart igényt a központi rendszerre.
Több intézmény saját fejlesztésű vagy régóta használt platformokat működtet (például Moodle-alapú rendszereket), és nem látja indokoltnak az új, országos megoldás bevezetését. Volt olyan egyetem, amely kifejezetten jelezte: nem kér az új platformból, mások pedig az akadémiai autonómia fontosságát hangsúlyozták.
A lap szerint mindez arra utal, hogy a beruházás inkább az uniós források gyors lehívásának szándékát tükrözi, mintsem a felsőoktatási intézmények valós igényeit. A projektek pénzügyi elszámolása ráadásul még nem zárult le, így tényleges kifizetések sem történtek.
The post A választások előtt kötött 10 milliárd forintos digitális oktatási szerződést a Fidesz-kormány first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





