Az elmúlt hetekben újra országos üggyé vált az azbeszt Magyarországon. A Nyugat-Dunántúlra Ausztriából beszállított, azbeszttel szennyezett szerpentinit zúzottkő ügye egyre súlyosabb méreteket ölt. A legvészesebb helyzet Vas vármegyében, azon belül Szombathelyen van, de Győr-Moson-Sopron vármegyében és Zala vármegyében is használták az anyagot.
A hazai közvélemény már többször megtapasztalta, mit jelent, amikor egy ipari alapanyagról évtizedekkel később derül ki, hogy tömegek egészségét tehette tönkre, vagy egészen konkrétan a halálát okozta.
A mostani botrány miatt a selypi és nyergesújfalui azbesztgyárak körüli ügyek újra előtérbe kerültek. Ott nem néhány évnyi építőipari felhasználásról, hanem egy teljes ipari korszakról beszélünk:
generációk dolgoztak az azbeszttel, a környék településein pedig évtizedeken át természetesnek számított az azbesztcement-hulladék használata.
Kocsibejárókba, udvarokba, sőt egyes beszámolók szerint árkokba és padlásokra is került az anyag. Nem beszélve a rengeteg gyárban dolgozó munkásról, akiket valószínűleg soha nem tájékoztattak arról egészen pontosan – mint a csernobili atomerőműnél dolgozó likvidátorokat –, hogy milyen láthatatlan veszély leselkedik rájuk.
Miért káros az azbeszt?
Az azbeszt természetes eredetű, rostos szerkezetű ásványok gyűjtőneve. Rendkívül hőálló, vegyszerálló és olcsó alapanyag volt, ezért a 20. század egyik legfontosabb ipari nyersanyagává vált. Használták tetőfedő anyagokban, fékbetétekben, csőszigetelésekben, cementtermékekben, ipari tömítésekben és számos építőipari termékben. A probléma a mikroszkopikus méretű rostokkal van, amit a levegőbe kerülve belélegzünk a tüdőnkbe. Nem kerül ki onnan, nem bomlik le, hanem hosszú éveken át fejti ki hatását, akár 20-30-40 éves távlatban.
A WHO szerint az azbeszt minden típusa rákkeltő. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint évente több mint 200 ezer ember hal meg világszerte munkahelyi azbesztexpozíció következtében. A WHO külön kiemeli, hogy az azbeszt tüdőrákot, gégerákot, petefészekrákot, azbesztózist, valamint mezoteliómát okozhat.
Utóbbi különösen agresszív daganattípus: a mellhártyát vagy hashártyát támadja meg, és az esetek döntő többsége azbeszt-expozícióhoz köthető. A WHO európai szervezete szerint a mezoteliómás férfi betegek 85–90 százalékánál foglalkozási azbesztexpozíció mutatható ki.
Két halálgyár szedte áldozatait
A Selyp mellett működő egykori azbesztcementgyár romjainál a magyar ipartörténet egyik legsötétebb története húzódik meg. A köznyelvben csak selypi halálgyárként emlegetett üzemben évtizedeken át dolgoztak azbeszttel, miközben a munkások sokszor minimális védelem mellett lélegezték be a rákkeltő port. Sok dolgozó csak évekkel a gyár bezárása után szembesült azzal, hogy gyógyíthatatlan betegséget hordoz magában.
A másik legismertebb hazai üzem Nyergesújfalun működött évekig (a selypi volt a nyergesi üzem leányvállalata). A gyárakban azbesztrostot kevertek cementhez, így készültek a hullámpalák, csövek, homlokzati elemek, különböző szigetelőanyagok.
Már önmagában az is irtózatos veszélyekkel járt, hogy a selypi üzemben gyakorlatilag védőfelszerelés nélkül dolgoztak azbeszttel, a gyárban lévő szűrőrendszer pedig nem működött megfelelően, a por jelentős részét a szabadba engedte. Később azok is megbetegedtek az azbeszttől, akik soha nem jártak a gyár közelében:
The post Azbesztszennyezési botrányok Magyarországon: a selypi halálgyár a bezárása után is szedte áldozatait first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
