Deák Bill Gyula a 100 milliós NKA-támogatásukról: Nem azért kaptam, mert fideszes vagyok, hanem mert művészember, egy ikon

A múlt héten állami kifizetőhelyről beszélt Molnár Áron a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorában. A színész-aktivista elmondta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alá tartozó Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) 17 milliárd forintnyi „kulturális támogatást” osztott ki a kampányidőszakban. A kedvezményezettek a Fidesz holdudvarából kerültek ki: köztük van például Tóth Gabi, Dopeman, és Pataky Attila. A támogatások kiosztásához Hankó Balázs, a távozó kormány kultúráért és innovációért felelős miniszterének hozzájárulása kellett.

Kapcsolódó
Molnár Áron állami kifizetőhelyről beszélt: Tóth Gabiék, Gáspár Győző és Dopeman is kedvezményezettek voltak

17 milliárd forint landolt kiválasztottaknál: ismert előadók kaptak milliókat a választás előtt, Molnár szerint kampánycélokra.

Az említett NKA-támogatással kapcsolatban Dopeman és Kis Grófo is megszólaltak, nemrég pedig Deák Bill Gyula is nyilatkozott az ügyben a Telexnek. Nekik 100 millió forintot ítéltek oda turnészervezésre. A zenész és fia telefonon erősítették meg a lapnak, hogy már meg is kapták a nekik ítélt 100 millió forintos összeget, hangsúlyozva, hogy szabályosan jártak el, befizették a 10 ezer forintos pályázati díjat, és dokumentációjuk van a pályázatról. A pályázatot a Bill és Fia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. adta be turné megrendezésére.

Deák Tamás leszögezte, hogy nem tagjai egyik pártnak sem, nem léptek fel pártrendezvényeken, függetlenek és „középen állnak”. Hozzátette, hogy nem propagandacélra kapták meg a pénzösszeget, most pályáztak először, és hogy apja az elmúlt 16 év alatt egyszer sem találkozott Orbán Viktorral.

„Nem azért kaptam, mert fideszes vagyok. Ezt azért kaptam, mert Deák Bill Gyula vagyok. Egy művészember. Egy ikon. És a magyar blues királya”

– jelentette ki Deák Bill Gyula, aki a hívásban azt is közölte, hogy a turnéra megítélt 100 milliós összeget a májusban induló és decemberben záruló, húsz állomásos Rossz Vér Turnéra fogják felhasználni, és 2027. március 1-ig kell elszámolniuk az összegről.

Deák Tamás az árral kapcsolatban azt mondta, sok ember nem tudja, mennyibe kerül például egy sportcsarnok bérleti díja, beszélt továbbá arról is, hogy egy ilyen rendezvény több tízmillióba fáj, amihez hozzájönnek még a hang- és fénytechnika, a színpadok, a LED-falak, a reklámok és a vendégzenészek költségei is.

A történtekkel kapcsolatban Deák Bill Gyula egy videót is közzétett a Facebookon, közleményében pedig azt írta, bár világéletében távol tartotta magát a politikától, most úgy érezte, tartozik közönségének az igazsággal.

Tudjátok, 50 éve koptatom a színpadot, és a legnagyobb álmom egy olyan méltó jubileumi turné volt, amivel megköszönhetem nektek ezt a fél évszázadnyi szeretetet. De ezt én magamtól, önerőből már nem tudtam volna kigazdálkodni. Ezért döntöttünk úgy a stábommal, hogy életemben először mi is pályázunk támogatásért, pont úgy, ahogy annyi más hazai zenész, művész is teszi. Sokan emlegetnek most nagy összegeket, de fontos tudnotok: ez a pénz nem az én személyes fizetésem, és nem »ajándékba” kaptam. Ez a keret teszi lehetővé, hogy a produkció eljusson majdnem 20 településre. Ebből fizetjük a technika és a bérleti díjakat, a személyi költségeket – rengeteg háttérmunkás megélhetése és munkája van ebben a turnéban.

Hangsúlyozta, hogy az összeggel fillerről fillérre el kell majd számolniuk.

Nem kértek tőlem cserébe semmit, nem is ígértem semmit, sosem voltam semmilyen pártrendezvényen, és nem kampányoltam senki mellett. Én 50 éve vagyok a színpadon. Voltam a csúcson és voltam a mélyben is, de soha nem a politika, hanem a blues és a Ti szeretetetek tartott életben. Ez a támogatás nem egy irányzatnak szól, hanem a magyar bluesnak és annak az életműnek, amit veletek együtt építettem fel fél évszázad alatt. Én nem politizálok, nem is értek hozzá. Én énekelek. Nekem mindenki egyforma, aki ott áll a színpad előtt, bárhová is szavaz. Azt akarom, hogy a zene összehozzon minket, ne pedig elválasszon. Várlak titeket sok szeretettel a koncerteken, ölellek benneteket

– zárta sorait a zenész.

A többmilliárdos támogatásokkal kapcsolatos botrány közepette Bús Balázs lemondott a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjáról:

Kapcsolódó
Bús Balázs lemondott a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjáról

Az ok a múlt héten indult botrány, ami szerint az NKA tulajdonképpen állami kifizetőhelyként működött.

The post Deák Bill Gyula a 100 milliós NKA-támogatásukról: Nem azért kaptam, mert fideszes vagyok, hanem mert művészember, egy ikon first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest