Figyelmeztetnek a szakértők: veszélyes telefonnal fotózni a napfogyatkozást

Szerdán Európa-szerte több százmillió embernek lesz lehetősége részleges vagy teljes napfogyatkozást látni, amikor a Hold áthalad a Nap előtt. Habár természetes dolognak tűnik, hogy egy ilyen ritka eseményt megörökítsünk, nem jó ötlet simán a telefonunkat vagy a fényképezőgépünket használni erre – figyelmeztetnek rá a szakértők, köztük az amerikai űrügynökség.

Az Independent cikke szerint ugyanis a közvetlen napsugárzás, még akkor is, ha részben a Hold takarja, maradandó kárt tehet az okostelefonban vagy a digitális fényképezőgépben.

Ha a kamerát hosszabb ideig a Nap felé irányítjuk, az akár a belső érzékelőben lévő fotodiódákat is kiégetheti, ami javíthatatlan pixeleket hoz létre. Emellett fennáll a túlmelegedés fokozott kockázata is.

A NASA iránymutatása

A NASA 2024-es, az Egyesült Államok felett elhaladó napfogyatkozás előtt arra figyelmeztetett, hogy az égboltot fürkészők ne nézzék telefonon vagy digitális kamerán keresztül a napfogyatkozást, még védőszemüvegben sem. „A koncentrált napsugarak átégethetik a szűrőt, és súlyos szemsérülést okozhatnak” – jelentette ki az amerikai űrügynökség.

Ha viszont van megfelelő napszűrő a kamerán, távcsövön vagy teleszkópon, akkor nem kell védőszemüveget viselni.

A NASA szerint csak és kizárólag akkor biztonságos közvetlenül a napfogyatkozásba nézni megfelelő védelem nélkül, ha azt a teljes napfogyatkozás pillanatában tesszük, amikor a Hold teljesen eltakarja a Napot. Ez azonban csak egy-két percig lesz lehetséges azok számára, akik Izland vagy Spanyolország azon részein vannak, ahol teljes napfogyatkozás lesz látható.

Kapcsolódó
Ma este napfogyatkozás lesz: mutatjuk, mikor és hogyan lehet megfigyelni

A látványos égi jelenség Magyarország különböző pontjain más-más időben kezdődik majd, és nem is tart mindenhol ugyanannyi ideig.

The post Figyelmeztetnek a szakértők: veszélyes telefonnal fotózni a napfogyatkozást first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest