- Április végéig az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 3849,8 milliárd forint hiánnyal zárt.
- A központi alrendszer négyhavi hiánya az egész évre tervezett összeg 91,3 százalékát teszi ki, és
- 31,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál
– jelentette az MTI szerint pénteken a Pénzügyminisztérium (PM). Vagyis az első négy hónapban, Nagy Márton miniszterségének utolsó időszakában majdnem az egész évi hiány teljesült. Tehát döbbenetes állapotban lévő államkasszát örökölt a Tisza-kormány az Orbán-kormánytól.
A tájékoztatás szerint a központi költségvetés 3743,4 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 43,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 150,3 milliárd forintos hiányt mutattak. Áprilisban egy hónap alatt a központi alrendszer 429,4 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 376,4 milliárd forintos deficittel. A központi alrendszer április végi 14.248,4 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 1354,1 milliárd forinttal, 10,5 százalékkal magasabbak. A 18.098,2 milliárd forint összegű kiadás 2273,4 milliárd forinttal, 14,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatát.
A durván elszaladt hiányt nézve nem csoda, hogy Kármán András pénzügyminiszter még kinevezése előtt bejelentette, hogy rendkívüli lépést készítenek elő, pótköltségvetést fog benyújtani az új kormány. A gigászi hiány mellett fura, hogy Szalai Piroska, Orbán Viktor főtanácsadója április 27-én a leköszönő kormány „csillagászati eredményeiről” beszélt. Amiből jelenleg leginkább az látszik, hogy a költségvetési hiány a csillagos egekben van.
Az új miniszterelnök szerint az előző kormány meghamisította a költségvetést
Magyar Péter miniszterelnök kedden egyenesen azt jelentette ki, hogy az előző kormány meghamisította a költségvetést, és emiatt azonnali felülvizsgálatot ígért. Az új kabinet azt állapította meg, hogy Magyarország idei költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért a pénzügyminiszternek június 30-ig el kell végeznie az átfogó felülvizsgálatot – idézte a Portfolio a hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatot, amelyet Magyar Péter kormányfő jegyzett.
A lépésről a miniszterelnök már a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón beszélt: akkor is azt mondta, hogy az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert több jelentős kiadási tételt nem szerepeltetett benne.
A kabinet tájékoztatása szerint ezek között van az autópálya-koncesszió második tétele, valamint egy elkészült vasútfejlesztési elem is.
A kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter 286 milliárd forintnyi hiányzó kiadást azonosított a minisztériumi költségvetésben. Magyar Péter azt is közölte, hogy az Igazságügyi Minisztérium vizsgálja, hogy felvethet-e bűncselekményt, ha az előző kormány tudatosan hagyott ki tételeket a költségvetésből.
Azóta az Építési és Közelekedési Minisztréium átadás-átvételi dokumentuma alapján (amelyet a Telex szerzett meg) egyértelművé vált, hogy tényleg kifelejtett az Orbán kormány összesen 286 milliárd forintnyi kiadás mellé forrást rendelni az idei költségvetésben.
Írtunk arról is, hogy a kormányzat választás előtti osztogatása milyen súlyos kiadásokat jelenthetett.
Százmilliárdokba kerül a családi kedvezmény duplázása és az anyák szja-mentessége
MNB: a választási pénzosztás nyomán azonnal elkölthetnek a magyarok 1300 milliárdot
The post Gigahiány: április végére az éves költségvetési hiány több mint 91 százalékát hozta össze az Orbán-kormány first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





