Hack Péter: Súlyos válsághelyzetet idézhet elő az Alkotmánybíróság

Izgalmas lehet a csütörtöki alkotmánybírósági ülés, ahol a Fidesz indítványára tárgyalnak – teljes ülésen – az Alaptörvény legutóbbi módosításáról, valamint az uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében hozott törvényről.

Az ellenzéki párt négy pontot kifogásol, és ezek megsemmisítését kéri a testülettől:

  • Sulyok Tamás volt köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését (kedden már meg is választották az utódját, Baka Andrást, aki a Fidesz szerint illegitim),
  • a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA-k) megszüntetését, államosítását,
  • az alkotmánybírók megbízatásának megszüntetését a 70 éves korhatár bevezetésével,
  • illetve az országgyűlési képviselők mandátumának időbeli korlátozását (12 évben).

Az utólagos normakontrollról ráadásul még egy kivétellel a Fidesz által jelölt és megválasztott alkotmánybírók döntenek, mivel Polt Péter elnöknek, valamint három, 70 év feletti bírótársának csak szeptember 1-jén szűnik meg a mandátuma. Egyedül Hende Csaba volt honvédelmi miniszternek és fideszes képviselőnek ért véget azonnali hatállyal a megbízatása az alkotmánymódosítással, az ő helyére Sonnevend Pált választotta meg a Tisza.

Mivel alaptörvény-módosítást tartalmi okokból nem, csupán eljárásjogi hiba miatt semmisítheti meg az Alkotmánybíróság egy régebbi fideszes alkotmánymódosításnak köszönhetően, ezért szűk a testület mozgástere. Ráadásul gyengítheti a fideszes indítvány erejét, hogy Sulyok Tamás nem élt az előzetes normakontroll lehetőségével, hanem aláírta a jogszabályt. Ezt megelőzően részletesen írtunk arról, hogy ha Sulyok nem írja alá az őt elmozdító alkotmánymódosítást, hanem az Alkotmánybírósághoz fordul, abból súlyos jogi káosz alakulhatott volna ki. Ő végül nem tette meg, a Fidesz azonban – a módosítás hatályba lépését követően – igen.

És a 24.hu-nak nyilatkozó neves jogtudósok nem tartják kizártnak, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a Sulyok eltávolításáról szóló passzust, aminek ismét csak beláthatatlan következményei lehetnek.

Mohos Márton / 24.hu Szimpátiatüntetés Sulyok Tamás köztársasági elnök és egyéb állami vezetők mellett 2026. június 7-én a Sándor-palotánál.

The post Hack Péter: Súlyos válsághelyzetet idézhet elő az Alkotmánybíróság first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest