Az ősznek ebben az időszakában szokás szerint fellángolt a fotelvita annak kapcsán, hogy van-e Magyarországon Halloween, vagy csak halottak napja van. Az egyébként nem sátánista, hanem kommercializált Halloween ellen érvelők sok esetben összekeverik a november 1-jei mindenszentek ünnepét a november 2-án tartott halottak napjával. Nevezhetnénk ezt egyébként ártalmatlan világnézeti adok-kapoknak. Csakhogy, vasárnapi hír volt, hogy egy gyömrői lakóparkban rendezett halloweeni ünnepségen szöget találtak a gyerekeknek adott édességben, méghozzá olyan módon elrejtve, hogy a szándékosság szinte biztosra vehető. A pontos okokat nem ismerjük, de próbáljuk elképzelni, játsszunk el a gondolattal, hogy ez a szélsőséges és meghökkentő eset az egykori Orbán-rezsim metaforája: megmutatja, hogy mi történik akkor, amikor identitáspolitikai, életmódbeli különbségekből politikai fegyver válik, hogy milyen következményei lehetnek az ideológiai uszításnak.
És bár az eset szezonális, aktualitása folyamatos, hiszen számos olyan politikai csoport és szereplő van, akiknek fő üzenete a mások magánéletébe való beleszólás, a helyes életvitel előírása. A kormányváltás után világossá vált, hogy hatalom és közpénz nélkül a volt kormánypártoknak ez maradt az egyik fő politikai kommunikációs üzenete.
Április 12-e óta ugyanis nagyjából háromféle a Fideszhez köthető politikai viselkedést láthatunk.
The post Hermann Veronika: Az identitáspolitika azoknak a fegyvere, akiknek nincs érdemi mondanivalója a világról first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





