Így győzte le Őrült Ló és Ülő Bika az amerikaiakat

Az amerikai függetlenségi háborút követően az újonnan létrejött Egyesült Államok biztosította önállóságát, majd a 19. század folyamán sorozatos háborúkban – előbb 1812 és 1815 között Nagy-Britanniával, majd 1846 és 1848 között Mexikóval szemben – létjogosultságát is az amerikai kontinensen. Ezután vette kezdetét az ifjú állam expanziója a kontinens nyugati, még jobbára ismeretlen részére, ami értelemszerűen az ott élő őslakos törzsek rovására történt.

Mészárlás a táborban

Az indián háborúk ikonikus alakja volt George Armstrong Custer amerikai tábornok. Custer Ohióból származott, a West Point Katonai Akadémián végzett, az amerikai polgárháborút az északiak oldalán harcolta végig. Kortársai szerint kiváló katona volt, aki gyorsan haladt a ranglétrán: a háborút főhadnagyként kezdte, de vezérőrnagyként fejezte be. Már a háború után, 1866-ban nevezték ki alezredessé – ez volt a legmagasabb rang, amelyet pályafutása során elért. A polgárháborút követően Benito Juárez mexikói elnök tábornoki címet és tekintélyes fizetést ajánlott neki, amennyiben elvállalja a mexikói csapatok parancsnokságát a Habsburg I. Miksa mexikói császárral vívott háborúban; az amerikai kormány azonban nem hagyta jóvá, hogy egy aktív amerikai katonatiszt külföldi csapatokat vezessen.

Így került Custer végül Mexikó helyett Kansasbe, a nyugati határszélre, a 7. lovasezred parancsnokaként. 1868-ban Sherman nagyszabású téli hadjáratot szervezett az oklahomai Washita térségében, melyben Custer is részt vett katonáival. A hadművelet télre időzítése nem volt véletlenszerű: tisztában voltak az őslakosok sebezhetőségével és helyhez kötöttségével a téli hónapok alatt. Custer rendkívüli vakmerőségről, de egyben kegyetlenségről is tanúbizonyságot tett: november 27-én frontálisan lerohanta a csejennek (sájenek) washitai táborát. Ennek eredménye egyenlőtlen küzdelem lett a meglepett őslakosok és az amerikai katonák között, akik gyakorlatilag mindenre lőttek, ami mozgott.

Egy szemtanú állítása szerint az őslakosok többségét menekülés közben mészárolták le.

Maga Custer több mint száz őslakos áldozatról tett jelentést, 53 nőt és gyermeket pedig foglyul ejtettek. Egy jelentős őslakos felmentősereg közeledésének hírére azonban Custer kénytelen volt visszavonulni, miután a csejenn tábort felgyújtotta. A washitai csata és az amerikaiak ott tanúsított kegyetlensége már akkor vitákat váltott ki, de felettesei, Sherman és Philip Sheridan tábornokok megvédték őt.

A sziúk fellázadtak

A téli hadjárat következtében a csejenn és komancs törzsek visszahúzódtak az amerikai kormány által kijelölt rezervátumok területére. Custert előbb Kentuckyba, majd Tennesseebe helyezték, később pedig feladatul kapta a nyugati vasútépítő munkások védelmét a Yellowstone térségében. Custer expedíciójának eredményeként aranyat találtak a környező Black Hills hegységben, ami ahhoz vezetett, hogy az amerikai kormány erőszakkal uralma alá hajtotta a területet, az ott élő lakotákat pedig kitelepítette – annak ellenére, hogy egy korábbi, 1868-as szerződésben éppen ott hozták létre a „Nagy Sziú Rezervátumot”. A sziú törzsek azonban hamarosan az ellenállás útjára léptek, élükre olyan képzett harcosok álltak, mint Ülő Bika és Őrült Ló törzsfőnökök.

Wikimedia Commons Ülő Bika 1881-ben.

A konfliktus egyre kiterjedtebbé vált; az európai telepesek elleni sorozatos támadások miatt az amerikai kormány felszólította az összes őslakost, hogy 1876. január 31-ig vonuljon rezervátumba: aki eddig az időpontig nem teszi meg, ellenségnek fog minősülni. A sziúk jelentős része ennek a felszólításnak nem tett eleget. 1876 tavaszán megülték az úgynevezett naptáncot, mely a sziúk legfontosabb vallási eseménye volt. Ennek során Ülő Bika álmot látott: egy homokvihar összecsapott egy fehér felleggel, de a felleg sértetlen maradt. Ezt úgy értelmezte, hogy az amerikai katonák nem árthatnak az őslakosoknak. Egy másik látomásában katonák és lovak hullottak az égből egy falura. Értelmezése szerint ez azt jelentette, hogy katonák támadnak a táborra, de mindannyian elpusztulnak.

Custer márciusban Washingtonba utazott, ahol tanúként meghallgatták Belknap hadügyminiszter korrupciós ügyében. A miniszter ellen tett vallomása miatti bosszúból Ulysses Grant amerikai elnök felmentette a katonai szolgálat alól, de döntését néhány nap múlva kénytelen volt visszavonni. Custer így visszatért katonái közé, és május 17-én egy 1200 fős haderővel elindult a sziúk ellen – egyben a saját végzete felé. Egyik tiszttársa még tréfásan oda is szólt neki:

Nos, Custer, ne legyen önző, várjon meg minket!

Besétált a csapdába

Az eredeti terv szerint az amerikai csapatok három külön útvonalon nyomultak előre; ezek közül az egyiket Custer vezette. Feladatuk lett volna, hogy a csejenneket és a lakotákat bekerítsék és megsemmisítsék. Custer katonáival a Little Bighorn folyó mentén haladt, azonban sorozatosan több hibát is elkövetett, melyek vakmerő és némileg szenzációhajhász jelleméből fakadtak. Egyes feltételezések szerint az Egyesült Államok elnöki székére is pályázott volna a Demokrata Párt színeiben, és úgy vélte, hogy egy fölényes győzelem, melyben főszerepet játszik, jelentős mértékben megdobja népszerűségét az elnökválasztási kampányban. Az előrenyomulás során nem tartotta magát az előzetes tervekhez: gyorsabban haladt, mint a másik két csapat, és nem tartotta a kapcsolatot bajtársaival. Így nem értesült arról sem, hogy Őrült Ló és harcosai visszafordulásra kényszerítették a többieket. Custer a rá jellemző vakmerőséggel támadást rendelt el a jelentős túlerőben lévő tábor ellen, alábecsülve a lakotákat. Míg az ő csapata összesen 597 lovas katonából állt, addig a lakoták és szövetségeseik 1800–2500 harcost tudtak csatasorba állítani.

Custer pontosan úgy cselekedett, ahogyan azt Ülő Bika eltervezte. Felderítői jelentették, hogy az őslakosok menekülnek; vélhetően Ülő Bika éppen ezt szerette volna elhitetni ellenfeleivel. Custer felvágtatott katonáival egy dombra, ahol annyit látott, hogy a faluban a nők és gyermekek pánikszerűen menekülnek. Vidáman megjegyezte: „Szundikálás közben kaptuk el őket!” A magabiztos Custer három részre osztotta a csapatait: egyik csoport a balszárnyon, a másik középen, míg ő katonáival a jobbszárnyon nyomult előre. Mikor a középen előrenyomuló Marcus Reno őrnagy megindította támadását, Custer rájött tévedésére, ám már túl későn. Reno visszavonta csapatait, Custer azonban mégsem rendelt el visszavonulást.

Végzetes hiba volt, hogy felosztotta erőit, amivel súlyos létszámhiányba került: 225 katonájával szállt szembe egy 2500 fős sereggel.

Nem ismerte ellenfelei valós erejét és pozícióját, és elvesztette a meglepetés előnyét is, ugyanis – tudtán kívül – az őslakosok már napok óta követték és elemezték mozdulatait. Végül pedig túl sokat várt el katonáitól, és túl korán támadott. Mind a katonák, mind a lovak lába remegett a kimerültségtől, amihez hozzájárult a tűző nyári nap is.

Custer meghalt, a sziúk elbuktak

Őrült Ló harcosaival sikeresen bekerítette Custert, aki kétségbeesett helyzetében egyedüli megoldásnak a közeli hegyfokra való feljutást látta. A kimerült katonák azonban már ezt a magaslatot sem tudták tartani, és az őslakosok rohamai alatt sorra elestek. Custer maga egy védelmi kör közepén állt, amely egyre fogyott körülötte; vele együtt esett el két testvére, Tom és Boston is. Ülő Bika utólag elismerően nyilatkozott Custer csata közbeni magatartásáról: azt állította, hogy az alezredes az utolsó töltényig harcolt. A 20 percig tartó csatát mindössze egyetlen amerikai katona élte túl, az amerikaiak vesztesége összesen 268 főre rúgott. Az őslakosok veszteségét mintegy 150 főre teszik. A csata után az elesett amerikaiakat megskalpolták, a holttesteket pedig – Ülő Bika parancsa ellenére – kifosztották. Egyedül Custer holttestét nem csonkították meg. A katonákat a csatatéren temették el, majd 1877-ben exhumálták őket. Az alezredest a West Point-i katonai temetőben helyezték örök nyugalomra.

A Little Bighorn-i csata az Egyesült Államok hadtörténetének egyik legsúlyosabb veresége volt.

Így győzte le Őrült Ló és Ülő Bika az amerikaiakat 2 — Corbis / Getty Images George Armstrong Custer tábornok vereséget szenved a Little Big Horn-i csatában.

Ülő Bika és Őrült Ló harcosai azonban nem tudtak sokáig szembeszállni a sokkal jobban felszerelt amerikaiakkal, akik elfojtották a felkelést, a sziúkat pedig rezervátumokba kényszerítették. Őrült Lovat és Ülő Bikát évekkel később meggyilkolták. A Little Bighorn-i csatateret nemzeti emlékhellyé nyilvánították, Custerről pedig utcákat, tereket, épületeket neveztek el. Megítélése azonban ma már jóval ellentmondásosabb. Míg a kortársak a háborús hőst látták benne, addig ma sokan az őslakosok mészárosaként emlékeznek rá. A kiegyensúlyozott történeti elemzés szerint a korabeli katonai „virtus” megtestesítője volt, sosem fogyasztott alkoholt, nem élt luxuskörülmények között. Az őslakosokra ellenfelekként tekintett, de nem gyűlölte őket. Mindemellett rendkívüli teljesítménykényszer hajtotta, és vágyta felettesei elismerését, ami szélsőséges vakmerőséggel és meggondolatlansággal párosult. Összességében ez vezetett későbbi tragédiájához is.

A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.