JD Vance nem lenne meglepett, ha az Antikrisztus köztünk járna

Igyekszik „annyit elvégezni Isten munkájából, amennyit csak lehetséges” – mondta JD Vance amerikai alelnök egy evangélikus podcastban saját magáról, amit a Guardian szemlézett. Azt is mondta, rendben van, ha ez a munka a végidőkhöz vezet, de az is nagyszerű, „ha ahhoz, hogy egy jobb világot építünk, és az virágzik és fennmarad hosszú idő múlva is, amikor én már nem leszek”

Csak az a kérdés, hogy mikor

A politikus szerint úgy kell hozzáállni a világhoz, hogy az véget fog érni, a kérdés csak az, hogy „több ezer év múlva, vagy néhány hónap múlva”. Arról is beszélt, olyan dolgokat lát a világban, ami miatt nem lepődne meg, ha az Antikrisztus köztünk járna. Megemlítette, hogy egy ismerőse házastársi tanácsadónak használja a mesterséges intelligenciát, ez JD Vance szerint „kissé sátáni”. „Ha teljesen elválasztjuk az embert attól a társadalmi közegtől, amit Isten teremtett neki, az nagyon rossz” – hangsúlyozta.

Az alelnök szerint Donald Trump nem akarta magát Istenként ábrázolni, amikor olyan AI-képet posztolt, melyen mintha Jézusként szerepelt volna: a képen egy beteg fölé hajol az elnök, és úgy tűnik, mintha csodát tenne. JD Vance szerint Trump senkit nem akart megbántani, szereti a keresztényeket, nem akarta Istent gúnyolni vagy utánozni. Trump egyébként később törölte a fotót, és azt mondta, hogy az őt orvosként ábrázolja.

A Vatikán kijelentései a migrációval kapcsolatban aggasztóak

JD Vance korábban arról beszélt, aggasztó a Vatikán migrációval kapcsolatos álláspontja, ezt azt követően mondta, hogy XIV. Leó pápa többször bírálta Trumpot az USA bevándorláspolitikája miatt. Kijelentette ugyanakkor azt is, kész párbeszédet folytatni azokkal a katolikus vezetőkkel, akik nem értenek egyet velük, de ne feledjék el, hogy a tömeges bevándorlásnak is vannak áldozatai.

The post JD Vance nem lenne meglepett, ha az Antikrisztus köztünk járna first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest