Az új kormány megcélozta az euró mihamarabbi bevezetését, ám ennek két komoly akadálya van: a magas államháztartási hiány és a magas inflációra hajlamos magyar gazdaság – idézi a lap Németh Dávidot, a K&H Bank vezető elemzőjét, aki cég friss prognózisát bemutató sajtótájékoztatóján..
A fogyasztói árak emelkedésének csökkentéséhez a jegybanknak az inflációs célját a jelenlegi évi 3 százalékról az eurózóna 2 százalékára kell csökkentenie.
Ehhez viszont szigorú monetáris politikát kell vinni, és nem mellesleg az elmúlt években rendszeressé vált évi 8–10 százalékos átlagos béremelkedések sem lesznek tarthatóak a jelenlegi alacsony termelékenység-növekedés mellett. Idén márciusban a nettó átlagkereset 11,3 százalékkal nőtt, ami 9 százalékos reálbér-növekedést jelent, az utóbbi a gyorsuló inflációval együtt is még az év végén is 6–6,5 százalék lesz.
A K&H prognózisa szerint az éves infláció 2026-ban 3 százalék körül alakulhat, (esetleg 2,8 százalékig is levihető), év végére és jövőre azonban a pénzromlás üteme újra 4 százalék feletti lesz. Természetesen a pontos értékeket majd az is meghatározza, hogy mikor vezetik ki az árrésstopokat, illetve a védett árat.
A másik komoly gond az államháztartás magas hiánya: a maastrichti követelmények szerint ezt tartósan a GDP 3 százaléka alá kell vinni, ezzel szemben a Tisza-kormány arról beszél, hogy elődjétől idénre 6,8–7 százalékos deficitet örökölt.
Németh Dávid szerint ebből a szempontból fontos határkő lesz a 2026-os pótköltségvetés, amit a kormány a tervek szerint augusztus végén nyújt be a parlamentnek, illetve az őszi, 2027-es költségvetési terv, pontosabban az ahhoz tartozó középtávú makrogazdasági pálya. Ha ez reális lesz és támogatja az euróbevezetést, akkor a hitelminősítők ősszel levehetik a magyar adósságbesorolásról a leminősítést valószínűsítő negatív kilátásokat. Németh Dávid szerint ezzel együtt rendkívül fegyelmezett költségvetési politikára lesz szükség a következő években ahhoz, hogy 2030-ra teljesíthetőek legyenek az euróbevezetés feltételei.
A szakértő rámutatott arra is, hogy
a maastrichti kritériumokat 2030-ra való teljesíteni kívánja a kormány, és ebből kiindulva az euró bevezetésének leghamarabbi céldátuma 2031. január 1-je lehet.
The post K&H Bank: nagy árat fizethetnek a magyar dolgozók az euróbevezetésért first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





