Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) – jelentette be Lannert Judit oktatási miniszter a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepi, nyilvános szenátusi ülésén vasárnap.
Az előző kormány politikájával indokolta a döntést
A kabinet szakít az előző kormány megosztó politikájával, amelynek következtében széttagolttá vált a pedagógusképzés
– mondta a miniszter.
Hozzátette: ennek részeként „kiléptetik” a pedagógusképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, jelenleg a folyamat méltányos és jogszerű lebonyolításának kialakításán dolgoznak.
Lannert megfogalmazása szerint „a többi képzőhelyen olyan egységes, átlátható és magas színvonalú pedagógusképzés kialakítását segítik, amely egyszerre épít a magyar felsőoktatás értékeire, és megfelel a 21. század követelményeinek”.
Hergelik a pedagógusokat
Az oktatási miniszter vasárnap reggel posztolt arról a hivatalos Facebook-oldalára, hogy a KDNP és a Fidesz „egyes politikusai, illetve propagandistái” napok óta hazudoznak róla. A bejegyzéssel Lannert arra reagált, hogy a KDNP frakcióvezetője, Rétvári Bence egy olyan összevágott interjúrészletet közölt a saját profilján, ami bizonyos mondatokat kiragadva más színben tünteti fel a miniszter Klubrádiónak adott interjúját.
Lannert a bejegyzésében – ami alá a teljes interjút is belinkelte – sajnálatát fejezte ki, hogy a KDNP pártpolitikai érdekből, gyűlöletkeltésen alapuló propagandalogika mentén próbálja hergelni a pedagógusokat.
The post Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





