Meghalt Csernus Mariann Jászai Mari-díjas színésznő

Kilencvenhét éves korában meghalt Csernus Mariann Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze – adta hírül a Magyar Színház.

Csernus amatőr színjátszóként indult, majd 1948-ban szerződtette a Pesti Színház. A Nemzeti Színház Stúdiójában 1953-ban fejezte be tanulmányait. 1950-től egészen 2000-ig – fél évszázadon át – a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, ahol 1989-ben Örökös Taggá választották. 2000-től, a névváltást követően is a Pesti Magyar Színház tagja maradt 2024-ig.

Egyik leghíresebb és legfontosabb önálló estje a Vizsolyi Biblia volt. Ezt a saját maga által szerkesztett produkciót négy évtizeden át, több mint 350 alkalommal adta elő a közönségnek (még 94 évesen, 2022-ben is színpadra állt). A koronavírus-járvány miatt másfél éves kihagyás után tért vissza 2022-ben, kilencvenhárom évesen is aktívan játszott Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabjában.



The post Meghalt Csernus Mariann Jászai Mari-díjas színésznő first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest