Az állam 2020 és 2026 között 115 milliárd forintot fordított az államilag kiemelt futballakadémiákra: 2025 végéig 102,3 milliárdot fizetett ki, 2026-ra pedig 12,75 milliárdos keretet hagyott jóvá. A pénz ötöde, 23,2 milliárd forint a felcsúti Puskás Akadémiához került.
A Ziccer különkiadásában Kocsmár-Tóth István sportújságíró – aki közérdekűadat-igénylésekkel szerezte meg a kifizetési listákat, és a Belügyminisztériumban betekinthetett a keretmegállapodásokba is – Kele Jánossal és Gaál Tamással vette végig, hová ment a pénz, és mit kapott érte cserébe az állam.
-
mennyibe került átlagosan egy profi szintig jutó saját nevelésű játékos az államnak,
-
hogyan kaphatott a Ferencváros 500 millió forint produktivitási támogatást, miközben az NB I-ben a legkevesebb percet adta a fiataloknak,
-
és az is, mit takar a „Lex Tóth Alex”.
A műsorban emellett szó esik arról is, ki felügyeli valójában a rendszert, hogyan tud működőképes maradni egy akadémia egyik évről a másikra 2 milliárd helyett 400 milliós állami támogatással is, és mit válaszolt a Belügyminisztérium arra a kérdésre, mi lesz az akadémiák sorsa 2027-től.
The post Minden ötödik forint Felcsútra – így működnek az állami futballakadémiák first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





