Ha leülök és elkezdek gondolkodni, akkor megyek a bolondokházába. Mi lesz a gyerekekkel akkor, ha én feladom?

– szakad ki a látogatásunk végén Móczó Melindából, aki négy gyerek édesanyja, és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén lakik. A legkisebb tizenegy éves, és leukémiás. Érthető módon az ő gyógyítása körül forognak az anya gondolatai.

A nehézségek ellenére derűsen fogad minket, amikor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) két munkatársával, Dranka Nikolettel és Bandula Zsoltné Lillával együtt arról érdeklődünk, nyilatkozna-e nekünk pár szó erejéig. Mosolyogva tessékel be minket omladozó vakolatú, vályogból épült otthonukba. Bejárati ajtó helyett függöny, azt félrehajtva jutunk a belső házrészbe. Bent rend és színkavalkád egyvelege fogad minket: minden szoba más-más tapétával, kendőkkel, függönyökkel díszített. A komódon csipke, rajta vázában művirág.

Az anya gyakori vendég a szeretetszolgálat csenyétei Jelenlét Pontján. Többször segítettek már neki gyógyszerkiváltásban, és az orvossal való kommunikációban is, vagy éppen akkor, amikor a hó végén már nem jutott betevőre. A máltai telemedicinális ellátást megvalósító busz kéthetente jár ki a településre: ekkor többek között vérvételre kerül sor és egy videós, távoli kapcsolaton keresztül egy orvossal is tud konzultálni a család.

A legnagyobb lány már a párjával él, de most éppen ő is itthon van: két másik testvérével egy, az ablak elé kifeszített kendőtől lila árnyalatú szobában ücsörög. A férj közben a szintén ajtó nélküli hálószobában pihen, a franciaágyon. Meleg van, délután fél kettő körül járhat.

Csenyétei helyzetkép

Csenyétét régóta az ország legszegényebb településeként emlegetik. Zsákfalu, Miskolctól ötvenhét kilométerre északra fekszik. A száz százalékban romák lakta községben korábban számtalan felzárkóztató program indult, szervezetek jöttek-mentek, de a lényeg nem változott. Ez rögtön szembeötlő, ha teszünk egy rövid sétát a faluban: omladozó vagy már teljesen leomlott, kerítés nélküli házak, kóborló kutyafalkák, meztelenül szaladgáló gyerekek, az út szélén hagyott, kibelezett autókarosszériák mellett vezet az utunk. Az egyik ház ajtó nélküli bejáratában egy tyúk kapirgál. Két gyerek kalapáccsal ütlegel egy rozsdás roncsautót – vagyis inkább azt, ami maradt belőle. Délután egy óra, rekkenő hőség.

A nyomor számtalan tényezőből tevődik össze, ám a közszolgáltatások – oktatás, egészségügy, közlekedés – leépülése és a munka hiánya kétségtelenül kulcsfontosságú része a képletnek. Ez nemcsak Csenyétére, hanem a legtöbb, Felzárkózó települések programban résztvevő helységre is igaz.

Ez a hely annyira távol esik mindentől, hogy ide még a drog is nehezen jut el

– ez mondjuk éppen szerencsésnek mondható.

The post „Nekünk a fiatalokba kell belekapaszkodni” – riport a csenyétei és tarnabodi felzárkóztatás elmúlt hét évéről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu