Olyan ügyben tartanak ma népszavazást Szlovákiában, amihez hasonló kérdés Magyarországon is felvetődött a választás óta

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában: az ország történetének tizedik össznépi referendumán egy, a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondania a polgároknak.

A népszavazás megtartását célzó petíciót az előző kormány védelmi minisztere, Jaroslav Nad és az általa vezetett, jelenleg parlamenten kívüli Demokraták (Demokrati) párt kezdeményezte. A népszavazáson két kérdésre lehet majd választ adni, részint arra, hogy

  • egyetértenek-e azzal, hogy megszüntessék az ex kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak életfogytiglan járó juttatást,
  • valamint arra, hogy ismét létrehozzák-e a különleges ügyészség néhány éve megszűntetett hivatalát.

A népszavazáson az eredeti kezdeményezés szerint egy harmadik kérdés is szerepelt volna: lerövidítsék-e az aktuális választási időszakot. Ez azonban Peter Pellegrini államfő döntése alapján lekerült a kérdések listájáról, mivel alkotmányellenesnek minősítették.

Szlovákia történetében eddig kilenc népszavazást tartottak, legutóbb 2023-ban, akkor az alkotmány módosításáról. Az eddigi referendumok közül (a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt) csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott népszavazás, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt. A többi népszavazáson a részvételi arány 9 és 44 százalék között – többnyire 20 százalék körül – alakult. Az elemzői várakozások többsége a mostani referendum kapcsán sem valószínűsíti, hogy a népszavazásnak kellő mértékű szavazói részvétele lenne.

A szlovákiai szabályozás értelmében egy népszavazás akkor érvényes, ha azon legalább a választásra jogosultak fele plusz egy személy érvényes voksot ad le. A közel 5 és fél millió lakosú Szlovákiában a vonatkozó előírások szerint egy népszavazás kiírásához legalább 350 ezer választásra jogosult személy által támogatott petíció vagy a parlament vonatkozó határozata szükséges. A népszavazás kiírásáról a köztársasági elnök dönt. A népszavazás szombaton reggel hét órakor veszi kezdetét, voksolni este tíz óráig lehet. A nem hivatalos eredmények várhatóan még az éjszaka folyamán nyilvánosságra kerülnek, a hivatalos végeredmények bejelentése vasárnapra várható.

Hasonló téma idehaza is előkerült

Az első kérdéshez hasonló téma Magyarországon is felvetődött a választás óta, igaz Magyar Péter és a Tisza Párt nem a volt kormányfők, hanem a volt államfők juttatásainak elvételéről beszél, abban az esetben, ha azok valami miatt nem töltik ki elnöki ciklusukat.

A kérdés kapcsán legutoljára megszólaló Magyar Péter népszavazás kiírásáról nem beszélt, csupán arról, hogy javasolni fogják a dolgot.

Kapcsolódó
Nemcsak Sulyok Tamástól, de Novák Katalintól és Schmitt Páltól is elveheti illetményeit a kormány

Magyar Péter bejelentette, javasolni fogják, hogy ne járjon illetmény azon volt államfőknek, akik nem töltötték ki a hivatali idejüket.

The post Olyan ügyben tartanak ma népszavazást Szlovákiában, amihez hasonló kérdés Magyarországon is felvetődött a választás óta first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest