„Magyarország kormánya az Európai Unió Bíróságának döntését nem hajtja végre” – tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök (akinek a megbízatása egy hét múlva ér véget – a szerk.) Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogyan viszonyulnak a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos bírósági határozathoz. Orbán szerint ugyanis a bírósági ítélet mind a tagállami szuverenitás, mind az alkotmányos identitás súlyos sérelmét felveti, és kifogásolta, hogy az uniós bíróság figyelmen kívül hagyta a magyar Alaptörvény család- és gyermekvédelemmel foglalkozó rendelkezéseit.
A sokat vitatott, gyermekvédelminek nevezett törvényt 2021-ben fogadta el a parlament, amit 2022-ben, a parlamenti választásokkal összekötött népszavazással is megpróbáltak megerősíteni a gyerekek nemváltásával kapcsolatos kérdésekkel, a referendum azonban jogilag nem volt eredményes.
A jogszabály ellen még 2022 decemberében nyújtott be keresetet az Európai Bizottság, mert az sérti Magyarország uniós kötelezettségeit, amelynek a bíróság április 21-én helyt adott.
A jogszabály ellen még 2022 decemberében nyújtott be keresetet az Európai Bizottság, mert az sérti Magyarország uniós kötelezettségeit, amelynek a bíróság április 21-én helyt adott. A luxemburgi testület szerint a jogszabály többek között az alábbi uniós szabályokat és alapjogokat sérti:
- a szolgáltatások szabadságát,
- a véleménynyilvánítás szabadságát,
- az emberi méltóságot,
- az egyenlő bánásmód elvét,
- a magán- és családi élet tiszteletben tartását,
- valamint bizonyos esetekben a személyes adatok védelmét is.
The post Orbán: A kormány nem hajtja végre a EU-bíróság gyermekvédelmi ítéletét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





