Tisztújító kongresszust tart ma a Fidesz, amelyen várhatóan módosítják a párt alapszabályát, új tagokkal bővítik az országos elnökséget, valamint ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort.
A Fidesz 32. kongresszusa tíz órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény nem lesz sajtónyilvános, de közvetítik a Fidesz és Orbán Viktor Facebook-oldalán.
Az eseményen a korábbi kongresszusokhoz hasonlóan várhatóan felszólal az országos választmány elnöke, Kövér László, és beszédet mond Orbán Viktor is, aki 1993-2000 között, illetve 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke, és akit egy évre újra pártelnökké választhatnak a küldöttek. Szavaznak a párt négy alelnökéről is.
Módosíthatják a párt alapszabályát
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek korábban azt mondta: tervek szerint a kongresszuson alapszabály-módosításról döntenek, amely alapjaiban megváltoztatná a Fidesz szervezeti felépítését.
A választókerületi rendszer megszűnik, a Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a pártban települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd.
A Fidesz országos elnöksége jelentősen bővül: a jövőben húsz megyei (fővárosi) elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd.
Az ellenzéki párt kongresszusa előtt egy órával Magyar Péter miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót tart, amelyet úgy vezetett fel, hogy „az általunk megismert információk alapján a holnapi Fidesz tisztújító kongresszus okafogyottá válik”.
(MTI)
The post Orbán Viktort ma ismét pártelnökké választhatja a Fidesz first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





