A Fox News Digital értesülése szerint hétfő hajnalban házkutatást tartottak Ilhan Omar minnesotai demokrata képviselő Washington környéki otthonában – írja az MTI.
Tom Homan, a Trump-kormányzat határőrizetért és kitoloncolásokért felelős megbízottja azt mondta, hogy a nyomozást az igazságügyi minisztérium vezeti a belbiztonsági minisztériummal együttműködésben. A folyamatban lévő büntetőeljárás részleteiről nem kívánt nyilatkozni.
Az igazságügyi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy a belbiztonsági minisztérium nyomozói bírói engedély alapján tartottak házkutatást Washington térségében. Az érintett személy nevét és a vizsgálat tárgyát ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra.
Bevándorlási iratok miatt vizsgálódhatnak
A Fox News Digital értesülése szerint a hatóságok Omar bevándorlási iratait vizsgálják csalás gyanúja miatt. A lap úgy tudja, hogy a kérdéses dokumentumokat még gyermekkorában töltötte ki az azóta elhunyt édesapja.
Az ügy előzménye, hogy Donald Trump a hétvégén egy kampányrendezvényen ismét bírálta Omart, és arra utalt, hogy JD Vance alelnök, valamint a kormányzat munkatársai vizsgálódnak az ügyében. Vance korábban bevándorlási csalással vádolta a képviselőt, amit Omar következetesen tagadott.
Politikai támadást emleget a képviselő
Ilhan Omar az X közösségi oldalon reagált a történtekre. Szerinte a házkutatás
a politikai ellenfelek elleni támadás
és a szövetségi bűnüldöző szervek politikai célú felhasználása.
A politikus azt írta, hogy Donald Trump évek óta alaptalan vádakkal és lejárató kampányokkal veszi célba, a mostani lépést pedig „politikai megfélemlítési kampányának újabb eszkalációjaként” értékelte.
Választási időszakban történt az intézkedés
A házkutatás alig több mint három héttel a november 3-i félidős kongresszusi választások előtt történt. A republikánusok jelenlegi szűk többségük megőrzésére készülnek a Képviselőházban és a Szenátusban.
Omar ismét indul a mandátumáért egy hagyományosan demokrata körzetben, ahol a legutóbbi választáson jelentős fölénnyel győzött.
A minnesotai demokraták, köztük Tim Walz kormányzó, elítélték az intézkedést. Szerintük Trump visszaél a hatalmával, amikor politikai ellenfelei ellen indít eljárásokat közvetlenül a választások előtt.
Tilos nyomozással befolyásolni a választás eredményét
Az igazságügyi minisztérium szabályzata tiltja, hogy a nyomozó hatóságok intézkedéseik időzítésével befolyásolják a választások eredményét. A kialakult gyakorlat szerint
a választások előtti időszakban a tárca rendszerint kerüli a jelölteket érintő látványos nyomozati lépéseket.
A szomáliai születésű Omar évekkel ezelőtt került Donald Trump célkeresztjébe. Az elnök többször bírálta a politikust, aki korábban arról is beszélt, hogy őt és családját halálos fenyegetések érték. Omar ezeket a Trump körül kialakult politikai légkörrel és retorikával hozta összefüggésbe.
The post Pár héttel a választások előtt tartottak házkutatást egy demokrata képviselőnél first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





