Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
A Nébih szerdai tájékoztatása szerint az egyik állatot diagnosztikai célból kilőtték, a másik elhullott. A vaddisznókat a korábban már fertőzött területté nyilvánított Mohács és Homorúd közigazgatási területén, a Duna bal partján, az országhatártól néhány kilométerre találták, illetve ejtették el.
Az új esetek felhívják a figyelmet a Duna mentén északi irányba, valamint a Duna-Tisza köze felé irányuló terjedés járványügyi kockázatának növekedésére – jelezte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.
A betegség a vaddisznókban természetes terjedéssel a szomszédos vadgazdálkodási egységből vagy Szerbia területéről kerülhetett át a Nébih szerint.
Az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, a házisertés-állományokban azonban jelentős gazdasági károkat okozhat. A betegség vaddisznóállományban történő korai felismerésének egyik legfontosabb eszköze az elhullott egyedek bejelentése és laboratóriumi vizsgálata – ismertette a hatóság.
A Nébih felhívja a sertéstartók, a vadászok és az erdőt járók figyelmét, hogy az afrikai sertéspestis terjedésének megelőzésében kulcsfontosságú a járványvédelmi szabályok következetes betartása.
(MTI)
The post Sertéspestist találtak két baranyai vaddisznóban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





