A Magyar Hang által kikért adatok szerint a száz százalékban állami tulajdonú HungaroControl 2018 és 2026 között összesen 2,393 milliárd forintot fordított támogatásokra és szponzorációra, emellett közel 800 millió forintot költött hirdetésekre és kommunikációs célokra.
A társaság alapfeladata a magyar légtér biztonságos működtetése és a légi forgalom irányítása, emellett a koszovói magas légtér felügyeletében is részt vesz egy NATO-megbízás alapján. A vállalat több mint 800 embert foglalkoztat, a tulajdonosi jogokat a Közlekedési és Beruházási Minisztérium gyakorolja.
A cikk felidézi, hogy a légiforgalmi irányítók 2021-ben munkabeszüntetésre készültek, miután állításuk szerint 30-40 százalékkal csökkent a bérük. A sztrájk végül nem valósult meg, miután a kormány rendeleti úton korlátozta a munkabeszüntetés lehetőségét.
Mindeközben a HungaroControl éves árbevétele az elmúlt években 60 milliárd forint felett alakult, adózott eredménye pedig milliárdos nagyságrendű volt.
A New Land intézte a médiaköltések jelentős részét
A lap szerint 2019-ig a Trinity International Communication kezelte a HungaroControl médiavásárlásait. Ebben az időszakban a hirdetések szakmai portálok mellett olyan Fidesz-közeli médiumokban is megjelentek, mint az Origo, a Figyelő, a Világgazdaság vagy a PestiSrácok.
2019-től a médiavásárlásokat a New Land Media végezte. A közadatokból már nem derült ki, pontosan mely médiumok részesültek a költésekből, de az éves kommunikációs büdzsé fokozatosan emelkedett: 2024-ben megközelítette a 100 millió forintot, 2025-ben pedig már 208 millió forintra nőtt. Idén az első fél évben további 95 millió forint feletti összeget fizettek ki kommunikációs célokra.
Több százmillió forint jutott a Fradihoz
A szponzorációs támogatások egyik legnagyobb kedvezményezettje a Ferencvárosi Torna Club volt. A lap összesítése szerint:
- a ferencvárosi labdarúgócsapat 84 millió forintot kapott;
- a kézilabdacsapat 265 millió forint támogatásban részesült;
- a klub jégkorongszakosztálya 95 millió forintot kapott;
- a vízilabdaszakosztályhoz 35 millió forint jutott;
- az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sport Alapítvány további 98 millió forint támogatást kapott.
A különböző ferencvárosi szervezetekhez így összesen 577 millió forint került.
További 74 millió forint támogatást kapott a Soroksár SC, amelyet a klub kapcsolatai miatt gyakran a Ferencváros fiókcsapataként emlegetnek.
Politikai kötődésű szervezetek is kaptak támogatást
A támogatottak között több, a kormánypártokhoz köthető szervezet is szerepelt. A Szövetség a Nemzetért Alapítvány, amely a Polgárok Házához kapcsolódik, több mint 90 millió forinthoz jutott, míg magának a Polgárok Házának további 15 millió forint támogatást ítéltek meg.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, amely a tusványosi rendezvény egyik szervezője, 33 millió forintot kapott. A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány 20 millió forint támogatásban részesült.
A kedvezményezettek között szerepelt továbbá a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amely összesen 30 millió forint támogatást kapott, valamint egy NER-közeli sörgyár és egy médiavállalat is.
The post Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





