Szlovákia pénteken panaszt nyújtott be az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügyi miniszter a közösségi médiában, kedden.
Az MTI pozsonyi tudósítója ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a lépés megtételét már április 17-i bejelentésében jelezte Robert Fico szlovák miniszterelnök.
A panaszt azért nyújtjuk be, mert megkérdőjelezzük annak jogalapját, amelynek mentén a döntést meghozták
– idézte a szlovák igazságügyi miniszter szavait a beadvány kapcsán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A miniszter azt mondta: az importtilalomról szóló határozatot az Európai Bizottság javaslata alapján úgy fogadták el, mint az EU kereskedelmi politikája körébe tartozó döntést, és így azt minősített többséggel hagyták jóvá. Hozzátette: a határozat korlátozó jellege és annak összefüggései viszont arra mutatnak, hogy olyan döntésről van szó, amely az EU kül- és biztonságpolitikája végrehajtásának körébe tartozik.
Susko úgy látja, hogy a döntésnek ez a módja megzavarhatja a jogkörök egyensúlyát az EU-n belül, és meggyengítheti az egyes tagállamokat az alapvető kérdésekben történő döntéshozatal során.
A Szlovákia által megtámadott uniós döntés szerint az orosz földgáz importját legkésőbb jövő őszig kellene leállítani. Az orosz gáz importját tiltó uniós határozattal szemben korábban – még a választások előtt – Magyarország is panasszal élt.
Le lehetne válni az orosz energiahordozókról
Az uniós vita lényege, hogy a 2022-es olajembargó után Magyarország és Szlovákia határozatlan idejű mentességet kapott a vezetékes orosz kőolaj behozatali tilalma alól, miközben a többi tagállamnál az orosz nyersolaj, majd a finomított kőolajtermékek importját is fokozatosan korlátozták. A friss brüsszeli irány a REPowerEU-terv részeként 2027 végéig minden orosz fosszilis energiahordozót, így a vezetékes olajat is kivezetnének az EU-ból. Ez különösen Magyarországot és Szlovákiát érinti, mert a Barátság vezetéken érkező orosz olaj máig fontos a két ország ellátásában.
Az EU olajimportjának már csak nagyjából 3 százaléka jött Oroszországból, főként Magyarországra és Szlovákiába.
A magyar és a szlovák kormány az ellátásbiztonságra hivatkozva mindeddig közösen ellenezte a teljes tilalmat, különösen az ukrajnai tranzit körüli konfliktusok után. A Lukoil-szállítások korlátozásakor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy a Lukoil a magyar kőolajimport egyharmadát, a szlovák import mintegy 45 százalékát adta.
Brüsszel fő aggodalma, hogy meddig tartható fenn a két országra vonatkozó kivétel. Több elemzés ezzel együtt rámutat arra, hogy az Adria-vezeték és más alternatív útvonalak révén a leválás technikailag megoldható lenne. A Center for the Study of Democracy (CSD) nevű bolgár közpolitikai intézet szerint a magyar–szlovák mentesség meghosszabbításának már nincs technikai vagy gazdasági indoka, ám a Fidesz-kormány az árak és az energiabiztonság romlásától tartott, Szijjártó Péter pedig alig több mint egy hónappal a kormány bukása előtt az orosz energiahordozók behozatali tilalmának feloldását is követelte.
The post Szlovákia az uniós bírósághoz fordult az orosz gáz importját tiltó döntés miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





