Trump bejelentette Niño Guerrero megölését, aki börtönbandából épített nemzetközi bűnszervezetet

Az amerikai erők megölték Héctor Rusthenford Guerrero Florest, a venezuelai Tren de Aragua drogkartell vezetőjét. Erről pénteken tett közzé közösségi médiás posztot Donald Trump amerikai elnök.

Trump a Truth Social közösségi oldalon arról tájékoztatott, hogy a Niño Guerrero néven is ismert Rusthenforddal az Egyesült Államok Déli Parancsnoksága (SOUTHCOM) „gyors és halálos kinetikus csapása” végzett. „A művelet során szorosan együttműködtünk venezuelai barátainkkal, akikkel remekül tudunk együtt dolgozni” – tette hozzá az elnök. Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter az X-en azt közölte, a csapást a héten korábban hajtották végre, és megbizonyosodtak Guerrero haláláról – áll az MTI hírében.

US President Donald Trump’s TRUTH Social account / AFP) Pillanatkép a légicsapás felvételéből, amelyet Donald Trump megosztott.

Állatkertet is épített a börtönbe, ahol korábban raboskodott

A kétezer-tízes évek elején Niño Guerrero éveken át ki-be járt a venezuelai börtönökben.

2013-ban lényegében átvette az uralmat az araguai Tocorón börtön felett, amelyet nyilvános szórakoztató komplexummá alakított éttermekkel, fogadóirodákkal és úszómedencékkel. Még állatkert is volt.

2014 után, miközben Venezuela válsága egyre mélyült, a Tren de Aragua kartell fontos pozíciókat és feladatköröket vont magához, nemcsak az országban, hanem Ecuadorban, Kolumbiában és a karibi térségben is. A BBC híre szerint érdekeltségeik közé aranybánya, karibi drogkereskedelmi útvonal, az Egyesült Államok felé irányuló embercsempészet és lánykereskedelem is tartozott. Guerrero meggyilkolása előtt nyolc országban volt jelen a bűnszervezet.

Kapcsolódó
Venezuela új elnöke titokban már Maduro elrablása előtt megígérte az amerikaiaknak, hogy együtt fog működni

Madurónak mennie kell, üzente Delcy Rodríguez titokban már decemberben, amit a testvére is támogatott.

The post Trump bejelentette Niño Guerrero megölését, aki börtönbandából épített nemzetközi bűnszervezetet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest