Varga Miklós Joe Hrovatin Csengéről: Mérhetetlen szeretet, ragaszkodás és szerelem van köztünk, amit nem szeretnénk veszni hagyni

Thumbnail for 5844073

Varga Miklós Joe hétfőn adta hírül az Instagram-oldalán, hogy Hrovatin Csengével felbontották jegyességüket. A szakításról akkor azt mondta, egyikük sem szeretne nyilatkozni, Varga viszont nemrég a Blikkel megosztotta, hogy bár Hrovatinnal hullámvölgybe került a viszonyuk, a kezdeti indulatok ellenére arra törekszik, hogy megmentse a kapcsolatukat.

Csengével közösen arra a döntésre jutottunk, hogy egyelőre nem kívánunk nyilatkozni a magánéletünkről, hiszen egyikünk sem szeretné kibeszélni a másikat. Annyit azonban elmondhatok, hogy jelen pillanatban egy olyan hullámvölgyet él meg a kapcsolatunk, amilyen a legtöbb pár életében előfordul. Nem kell heves vitákra gondolni, egyszerűen néhány nézeteltérés adódott az utóbbi időben köztünk, ezek megoldásán mind a ketten dolgozunk, egyénileg és közösen is

– árulta el a lapnak az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője, hozzátéve:

Mérhetetlen szeretet, ragaszkodás és szerelem van köztünk, amit nem szeretnénk veszni hagyni, ezért megteszünk mindent, hogy mihamarabb rendezni tudjuk a dolgainkat.

A Blikk Hrovatin Csengét is megkereste az ügyben, aki bár nyilatkozni nem szeretett volna, egyetértett volt párja szavaival.

Kapcsolódó
Szakított Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge

Év elején még az esküvőjüket tervezgették.

The post Varga Miklós Joe Hrovatin Csengéről: Mérhetetlen szeretet, ragaszkodás és szerelem van köztünk, amit nem szeretnénk veszni hagyni first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest