A biztonság továbbra is az elsődleges szempont, ezért a Budapest-Belgrád vasútvonalon a forgalom csak akkor indulhat el, ha minden szükséges feltétel maradéktalanul teljesül
– írta a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
Vitézy Dávid kifejtette: csak azt követően lehetséges a forgalom megindulása, ha a kínai kivitelező elvégzi a szükséges szoftverjavításokat, és a biztonsági tesztek is megfelelő eredménnyel zárulnak.
Addig pedig „be nem tartott céldátumok ígérgetése helyett őszintén és transzparensen fogunk kommunikálni” a beruházás állásáról – fogalmazott. A bejegyzéshez csatolt videóban a miniszter arról nyilatkozott, hogy az utasforgalom elindulását tekintve „kritikus” – Európában még nem használt, de Kínában régóta alkalmazott – vonatbefolyásoló rendszer telepítése megtörtént, de abban szoftverproblémákat találtak, a hibákat pedig javítani kell. Amennyiben a javítások az ígéreteknek megfelelően a következő napokban, hetekben megtörténnek, akkor augusztus első felében el tudnak indulni az első, úgynevezett „sötétüzemi próbák”. Ha ezek sikeresek lesznek, akár már szeptemberben elindulhatnak az utasokat szállító szerelvények – közölte a tárcavezető, de hozzátette azt is, hogy ha bármilyen probléma fennáll a következő hetekben, az csúszást eredményez.
The post Vitézy: Problémákat találtak a Budapest–Belgrád-vasútvonal kínai szoftverében first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





