Bombaformában volt a szezonban, de lemarad a vb-ről a magyar hokikapus

Thumbnail for 5820554

Vay Ádám sérülés miatt nem játszhat az április 28-án kezdődő bolzanói divízió I/A jégkorong-világbajnokságon, írja az MTI. A Poprád kapusa a távirati irodának elmondta, hogy a március 21-i sérülése után úgy tűnt, hogy csak két-három hetet kell kihagynia, de a panaszok nem enyhültek.

A hasfalam a szeméremcsontnál sérült. Lassan gyógyul. Folytatnom kell a rehabilitációt, és hat hét múlva lesz újabb kontroll

– mondta a harmincéves Vay, aki remek mutatókkal zárta az alapszakaszt: csapata első lett, ő 92,94 százalékkal védte a lövéseket, ezzel harmadik volt. Átlagban 2,13 gólt kapott, ebben a tekintetben a második legjobb mutatót hozta össze. A Poprad Vay nélkül a szlovák bajnokság negyeddöntőjében esett ki.

Az már korábban eldőlt, hogy Rajna Miklósra és Hetényi Zoltánra sem számíthat a szakmai stáb, előbbire műtét vár, utóbbi pedig jelezte, hogy egyetemi tanulmányai miatt nem tud rendelkezésre állni. Jelenleg Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Farkas Roland (BJAHC) és Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19) készül a vébére a válogatottal.

The post Bombaformában volt a szezonban, de lemarad a vb-ről a magyar hokikapus first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest