Az irakiak állítják, az al-Karma 30 éves csatárát terroristaként hallgatták ki az Egyesült Államokba érkezése után, és csupán hét óra kihallgatás után engedték szabadon.
A 94-szeres válogatott támadó az irakiak egyik legrutinosabb játékosa, akit igazi hősként kezelnek, hiszen március 31-én ő szerezte a győztes gólt a Bolívia elleni pótselejtezőn, csapata pedig ezzel a találattal jutott ki 1986 óta először a világbajnokságra.
Az iraki sajtó azt írta, annak ellenére, hogy jól ismert és könnyen azonosítható személy, az amerikai hatóságok egy adminisztratív hiba miatt összetévesztették egy másik, azonos nevű állampolgárral.
De ő még olcsón megúszta, a válogatott fotósát, Talal Szalah-t több mint 10 órán át tartották fogva, ellenőrizték a telefonját, végül megtiltották neki a belépést az Egyesült Államokba.
Irak nagy reményekkel indul a világbajnokságon: négy napja 1-1-es döntetlent játszott Spanyolországgal, és reméli, hogy ha szerdán Venezuela ellen is győz, akkor kellő lendülettel vág neki a tornának.
A vébén sorrendben Norvégia, Franciaország és Szenegál lesz az ellenfél, azaz a továbbjutás valódi bravúr lenne.
The post Hét órán át terroristaként hallgatták ki a vébére érkező iraki csatárt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





