A bajor klub pénteki bejelentése szerint a 40 éves futballistának a bal vádlijával van problémája, ezért nem védhet a címvédő VfB Stuttgart elleni fináléban – valószínűleg azért, hogy ne veszélyeztesse a világbajnoki keretben való részvételét.
Neuer – akit minden bizonnyal Jonas Urbig helyettesíti majd – múlt szombaton, a Köln elleni bajnokin sérült meg, és a 60. percben le is cserélték.
A kapus már három mérkőzést kihagyott ebben a szezonban a vádlijában lévő izomrost szakadása miatt.
Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön hozta nyilvánosságra a június 11-én kezdődő világbajnokságra készülő kerete, amelyben helyet kapott Neuer is. A 2014-ben vb-győztes kapus két évvel ezelőtt már visszavonult a Nationalelftől, most azonban Nagelsmannak sikerült meggyőznie őt, hogy nélkülözhetetlen tagja a nemzeti együttesnek.
A Bayern elöljárói pénteken közölték, hogy Neuer vb-szereplése nincs veszélyben a jelenlegi sérülése miatt.
A Bundesligában idén aranyérmes müncheni klub rekordot jelentő 20 alkalommal nyerte már meg a Német Kupát, ugyanakkor az elmúlt hat évben most először játszik döntőt.
A finálét a berlini Olimpiai Stadionban rendezik szombaton 20 órától.
The post Neuer a vb miatt nem kockáztat, vádlisérülés miatt kihagyja a kupadöntőt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





