„Teljesen feleslegesen drámát csináltunk a végére” – nem mindennel elégedett a Fradi edzője

Kőrös Gábor / 24.hu

A debütáló 20 éves kapus, Radnóti Dániel azt mondta, már kedden sejtették vele, hogy védhet, de biztosan csak szerdán tudta meg.

„Meglepett, mert nem számítottam rá. A válogatott szünet alatt hívtak vissza, a Debrecen ellen már kispados voltam. Az első félidő kapus szempontból nehéz volt, mert nem sok feladatom akadt.

Megbeszéltük, hogy ez első meccsem, ne húzzak extrákat, a biztosra menjek. Szerintem ez sikerült is, talán az első félidőben volt egy rossz kirúgásom.

Kapcsolódó

„Örülünk a három pontnak, és a mutatott teljesítménynek is. Ami bosszant, hogy egy sima meccsből teljesen feleslegesen drámát csináltunk a végére. Ebből tanulnunk kell. Ma még belefért, se sokszor nem fog” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt Borbély Balázs, a Ferencváros vezetőedzője.

„Nehéz összehasonlítani az NB I-et és az Európa Ligát, teljesen más hangulatú meccseket játszunk, és érdekes, hogy sajnos ekkora a különbség. De azon dolgozunk, hogy ezt a játékminőséget és hatékonyságot, futómennyiséget át tudjuk vinni a bajnokságba is” – tette hozzá.


6 fotó

Az NB I-ben is bizonyítani kell

A mérkőzés kétgólos hőse, Kristoffer Zachariassen szintén úgy fogalmazott, ezt a sikert tovább kell vinni a magyar bajnokságba, mert ott is bizonyítaniuk kell.

Az utolsó hazai mérkőzéshez képest igencsak feljavultunk, de nem szabadna, hogy ilyen szorossá tegyük a végét. Szerencsére behúztuk, ez a legfontosabb.

Kőrös Gábor / 24.hu

A debütáló 20 éves kapus, Radnóti Dániel azt mondta, már kedden sejtették vele, hogy védhet, de biztosan csak szerdán tudta meg.

„Meglepett, mert nem számítottam rá. A válogatott szünet alatt hívtak vissza, a Debrecen ellen már kispados voltam. Az első félidő kapus szempontból nehéz volt, mert nem sok feladatom akadt.

Megbeszéltük, hogy ez első meccsem, ne húzzak extrákat, a biztosra menjek. Szerintem ez sikerült is, talán az első félidőben volt egy rossz kirúgásom.

Kapcsolódó
Zachariassen-duplával száguld tovább a Fradi az Európa Ligában

Izgalmas lett a vége, de Kristoffer Zachariassen két gólja elég volt a sikerhez.

The post „Teljesen feleslegesen drámát csináltunk a végére” – nem mindennel elégedett a Fradi edzője first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest