30 napon belül megismételnék a gálavacsorát a Fehér Házban, ahova a hétvégén behatolt egy fegyveres ámokfutó

Változtatásokat tervez az FBI a biztonsági intézkedéseket illetően a hétvégén a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján történ fegyveres incidens nyomán – írja az MTI az FBI igazgatója, Kash Patel hétfői bejelentése után.

Az FBI vezetője a Fox Newsnak adott interjúban fogalmazott úgy, hogy az általa vezetett szervezet javaslatokat tesz majd a biztonsági intézkedések kialakítása során az esemény ismételt megrendezése előtt. Hozzátette, az FBI készen áll arra, hogy – Donald Trump elnök ígérete szerint – 30 napon belül ismét megtartsák a lövöldözés miatt félbeszakadt gálavacsorát. „A biztonsági előírások, úgy képzelem, teljesen mások lesznek” – szögezte le ezzel kapcsolatban Patel.

Hozzátette, FBI minden erőforrást biztosít, és az előkészítésen együtt dolgozik majd a Fehér Házzal, a belbiztonsági minisztériummal, a Secret Service-szel, valamint Washington főváros rendőrségével.

A szövetségi nyomozóhatóság igazgatója megjegyezte, hogy a támadó Cole Allen indítékairól, és hátteréről számos információ szerepel majd a vádindítvánnyal együtt hamarosan nyilvánosságra kerülő rendőrségi büntetőfeljelentésben. Hozzátette, hogy ez választ ad arra is, hogy a hatóságok látókörében volt-e korábban a támadó, aki a nyomozás első megállapításai szerint a Trump-adminisztráció tagjait akarta célba venni a támadás során.

A kaliforniai illetőségű, 31 éves számítógépes szakember, Cole Allen első bírósági meghallgatását és a vádak ismertetését hétfőn tartják a washingtoni szövetségi bíróságon. Az ügyészség vasárnap azt közölte, hogy hivatalos személy ellen veszélyes fegyverrel elkövetett erőszak, és lőfegyver használata szerepel a vádiratban, de az további szövetségi bűncselekményekkel is kiegészülhet. A férfi szombaton egy kézi lőfegyverrel és egy vadászpuskával, valamint késekkel felfegyverkezve nyitott tüzet a gálavacsorának helyet adó bálterem előterében egy washingtoni hotel rendezvényközpontjában. A szombati erőszakos cselekmény vizsgálata zajlik, ami választ keres arra is, hogy a biztonsági intézkedések mindenben megfeleltek-e az elvárásoknak, így az is a megválaszolandó kérdések közé tartozik, hogy a szálloda vendégeit megfelelően átvizsgálták-e.

Cole Allen pénteken, egy nappal a kiemelt eseményt megelőzően jelentkezett be a hotel vendégeként, csomagjában feltételezhetően a fegyverekkel.

Kapcsolódó
Trump elsőre azt hitte a lövésre, hogy csak egy leejtett tálca csörömpöl

Az elnök elmondta, hogy élte meg a lövöldözést, és azt is, szerinte miért kísérelnek meg ennyiszer merényletet ellene.

The post 30 napon belül megismételnék a gálavacsorát a Fehér Házban, ahova a hétvégén behatolt egy fegyveres ámokfutó first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest