Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump amerikai elnök megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.

Az elnök azután fordult levélben a törvényhozáshoz, hogy 60 nap eltelt a katonai művelet megindítása óta, ami a törvényben foglalt időtartam, és azt követően minden további katonai akcióhoz kongresszusi jóváhagyásra lenne szükség. Donald Trump ugyanakkor a katonai erők kivonásának és az Iránra való nyomásgyakorlás megszüntetésének szándékát nem jelezte.

„Az Egyesült Államok iráni rezsim elleni műveleteinek sikere ellenére és a tartós béke érdekében tett erőfeszítések ellenére az Irán által az Egyesült Államokra jelentett fenyegetés továbbra is jelentős” – írta az elnök.

Ugyancsak pénteken az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága közölte, hogy az amerikai haditengerészet egységei már 45 hajót fordítottak vissza az iráni partok felé a blokád keretében. A Közel-Keletért felelős amerikai katonai irányítási törzs közösségi médiában közzétett bejelentése szerint az „Egyesült Államok erői folytatják a járőrözést a nemzetközi vizeken és kikényszerítik a tengeri blokádot Irán ellen”.

(MTI)

The post Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest