32 éves kézilabdaedző hat éve feljuttatta az élvonalba a TUSEM Essent, majd 2023-ban Európa Ligát, 2025-ben pedig német aranyérmet nyert a Füchse Berlinnel. 31 évesen ezzel ő lett a legfiatalabb, aki edzőként az élen zárt a Bundesligában.
Az év edzőjének is megválasztott, BL-döntős szakember azonban nem maradhatott a posztján, a belső vitasorozat miatt Bob Hanning ügyvezető igazgató tavaly szeptemberben menesztette Stefan Kretzschmar sportigazgatóval együtt.
Parrondo a PSG-hez tart
Siewert most 2030 júniusának végéig szóló szerződést írt alá a Melsungennel, amely kénytelen volt lépni, jelenlegi szakvezetője, a korábban Magyarországon kézilabdázó és edzősködő Roberto Garcia Parrondo ugyanis februárban arról tájékoztatta a klubot, hogy szerződése lejárta után meg akarja tenni a következő lépést karrierjében, és egy topcsapathoz szeretne igazolni.
Miután Parrondo szerződése 2027 nyaráig szólt az MT Melsungennel, a klub keresett, és talált Siewert személyében.
„Tiszteletben tartjuk Roberto döntését, és büszkék vagyunk arra is, hogy az MT Melsungen edzője felkeltette egy topklub érdeklődését” – mondta Jesper Larsson sportigazgató.
A Sport Bild úgy tudja, a spanyol szakember a Paris Saint-Germain edzője lesz.
Siewert nagyon várja a munkát
Siewert nagy önbizalommal tekint új munkája elé.
„Hihetetlenül izgatott vagyok a kihívás miatt. Hozzá akarok járulni az új stratégia megvalósításához és alakításához. Szeretnék sikereket ünnepelni a Melsungenben, és nem akarok megállni egyetlen címnél.”
Ami kissé ijesztő lehet, hogy fiatal kora ellenére már két szélütésen túl van: 2022 augusztusa után tavaly év végén ismét sztrókot kapott.
„Jól vagyok, és alig várom, hogy végre visszatérhessek dolgozni” – mondta. Hozzátette, már a következő szezonban is segíti új klubja munkáját, egyelőre tanácsadói és játékosmegfigyelői szerepkörben.
Az MT Melsungen a 2025-26-os szezonban a 7. helyen végzett a Bundesligában, és megnyerte az Európa Ligát. A csapatban három magyar szerepelt, Palasics Kristóf és Sipos Adrián marad a következő szezonra, Bartucz László azonban a HSG Wetzlar ajánlatát fogadta el.
The post Két szélütés után sem adja fel, Palasicséknál folytatja a sztáredző first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





