Masszívan túlárazottak lehettek a Magyarországon rendezett világversenyek a sportállamtitkár szerint

A korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek – fogalmazott szerdán közösségi oldalán Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár.

Kálnoki-Kiss az MTI szemléje szerint jelezte: kinevezése óta áttekintették a korábbi években megrendezett kiemelt világversenyek szerződéseit és bekerülési költségeit, s ezt tették a 2027-ben esedékes, korábbi kormány garanciájával már elnyert világeseményekkel is.

Utóbbiak kapcsán az érintett sportági szakszövetségek, az államtitkárság és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet szakemberei megfeszített munkával épp új költségvetéseket készítenek. Az első részeredmények egyértelműen mutatják: a korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk majd

fogalmaz az államtitkár.

Hangsúlyozta, hogy biztosan változtatnak a jövőben, kidolgozzák a pályázatok döntési kritériumrendszerét, és a jövőben nem rendeznek kizárólag vagy szinte kizárólag állami támogatásra támaszkodva világversenyeket.

A kormányzat csak olyan szakmailag megalapozott sportrendezvényeket támogat, amelyek tervezett kiadásai indokoltak, észszerűek, van társadalmi megtérülésük, és legfőképp a költségvetési terveikben saját bevételi sorok is szerepelnek

írta Kálnoki-Kiss Attila.

The post Masszívan túlárazottak lehettek a Magyarországon rendezett világversenyek a sportállamtitkár szerint first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest