Bayer Zsolt: „Ideje van a lázadásnak!”

A Fidesz-alapító publicista a Magyar Nemzet internetes oldalán azt írja, jól meg kell jegyezni 2026. július 21-ét, amikor ügyészségi nyomozók jelentek meg a Fidesz informatikai rendszerét kiszolgáló adatközpontban. Bayer Zsolt az okot – a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pénzügyeit – nem említi.

Az „Ideje van a lázadásnak!”című írásában idézi a „Velkey gyerek” (Velkey György László tiszás államtitkár – a szerk.) parlamenti felszólalását, a fideszes Szakács István ügyét, majd arra jut, hogy a Fidesz kommunikációs rendszerének lefoglalása példátlan, hasonlóra a rendszerváltás óta nem volt példa. Bayer Zsolt szerint egyszerre tért vissza 1919 és 1952, a Tisza Párt politikusai ávósok, hívei

keménymagja pedig akasztana is, örömmel, boldogan, aztán este kiposztolná, mennyire nagyszerű volt látni a fákon himbálózni a fideszeseket, arról nem is beszélve, mekkora volt a buli közben, még az Azariah is fellépett, meg a Majka.

A publicista szerint Magyarországra is megérkezett a Brüsszelből irányított „új demokrácia”, amit a francia, angol, német, lengyel jobboldaliak, patrióták már megtapasztaltak. Azt írja: az ügyészségi nyomozók „a hatalom csicskái”, a Tisza Párt valójában a „Brüsszel-féle jogállamot” állítja helyre, ezért eljött a lázadás, az ellenállás, az üvöltés ideje, mert nem ezért alapították a Fideszt, ők nem ilyen világról álmodtak.

xx

Kapcsolódó
Ellenállási nyilatkozatot hirdetett a Fidesz, nem vesznek részt az új tisztviselők megválasztásában

Bóka János frakcióvezetővé választása után nem sokkal érkezett a párt nyilatkozata.

The post Bayer Zsolt: „Ideje van a lázadásnak!” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest