Mányoki Attila rekordot döntve úszta át az Ontario-tavat

A magyar sportoló ezzel már öt próbatételt teljesített a sorozatban,

így már csak a skóciai Loch Ness, az afrikai kontinensen lévő Malawi-tó és a bolíviai Titicaca maradt hátra számára.

Mányoki vasárnap éjfélkor kezdte meg az úszást a tó déli részén található Niagara on the Lake településnél, a Niagara folyó torkolatánál.

Az MTI-nek elküldött saját beszámolója alapján a tó ekkor még nyugodt volt és kellemes, 23-24 fokos, így a táv feléig az aktuális rekordon belül haladt, de a második felére sokat romlottak a körülmények.

11-12 fokosra hűlt a víz, mire beért

„Az állandóan változó szélviszonyok és a hullámzás iránya mellett egyre jobban csökkent a víz hőmérséklete is. A táv utolsó harmadában már erős szembe áramlatban kellett úszni az egyre hidegebb vízben” – olvasható a kommünikében, amely arra is kitért, hogy a szervezők három lehetséges opciót biztosítanak a célba érésre, amelyet az időjárási körülmények határoznak meg.

Mányoki a Tommy Thompson Parkot választotta, a tó addigra jelentősen lehűlt, de a 11-12 fokos vízhőmérséklet ellenére sikeresen partot ért.

A hivatalos átúszási ideje 16 óra, 8 perc és 48 másodperc lett, amivel sikerült minden idők leggyorsabb férfi idejét megdönteni az útvonalon.

Az 53 éves úszó a harmadik legidősebb férfi lett az átúszás történetében, valamint az első magyar állampolgár, aki sikerrel teljesítette ezt az 51 kilométeres távot. Mányoki a 63. személy, aki teljesítette a távot az elmúlt hetven év során, amióta Marilyn Bell elsőként átúszta a tavat.

Mányokival 2019-ben készítettünk interjút, ezt itt olvashatja:

Kapcsolódó
Attila tavaly átnézett a túlvilágra, majd idén világcsúcsot úszott

Az első kísérletnél még csak megcsapta a halál szele, másodjára már a túlvilágról hozták vissza egy életmentő műtéttel. Mányoki Attila azonban harmadszorra is beleállt, és a világon tizennyolcadik emberként teljesítette a nyílt vízi úszók legkeményebb sorozatát. Személyes beszámoló.

The post Mányoki Attila rekordot döntve úszta át az Ontario-tavat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest