Megnevezte a hét legkritikusabb területet a fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkár

Az összes kórházi szervezeti egység közel húsz százaléka szünetel, de a valós helyzet ennél is rosszabb lehet – mondta Buga László, az Egészségügyi Minisztérium fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkára a HVG360-nak adott interjújában.

A statisztikában szerinte ugyanis csak a hivatalosan bejelentett szüneteltetések szerepelnek, de papíron működőnek számíthat az az osztály is, ahol egyetlen orvos dolgozik, a műszakokat pedig külsősökkel töltik fel, vagy többségében 75–80 éves orvosok látják el a betegeket. Buga szerint ezért „sokkal nagyobb a baj, mint ami a lemondásokból látszik”.

A helyzetet örököltük. Ám ehhez az örökséghez az előző vezetés nem csatolt problématérképet.

– mondta az államtitkár, arra utalva, hogy a minisztérium nem kapott pontos képet az ágazat állapotáról.

Országos leltár készül

A tárca mindezek miatt országleltárt készít, amelyben régiónként mérik fel az ellátás hiányosságait. Buga az eddigi adatok alapján hét különösen kritikus területet nevezett meg:

  • a sürgősségi betegellátást,
  • a gyermekgyógyászatot,
  • a pszichiátriát,
  • a belgyógyászatot,
  • az urológiát,
  • az érsebészetet
  • és az intenzív osztályos ellátást.

Állítása szerint sok ágy azért nem működik, mert nincs mellettük elegendő szakdolgozó.

Átalakítanák a kórházak feladatait

Buga szerint a sürgősségi osztályok működése jelenleg nagyrészt a külső közreműködő orvosoktól függ. Az államtitkár ezt gazdaságilag kedvezőtlennek nevezte, ugyanakkor hozzátette, hogy sok kórház egyelőre nem tudja nélkülözni ezeket a cégeket és orvosokat.

A sürgősségi osztályok forgalmát az alapellátási ügyeleti rendszer beszűkítése is növelte. Sok beteg inkább kivárja a hat-hét órát a sürgősségin, mert ott CT- vagy ultrahangvizsgálathoz juthat, amelyre másként csak hónapokkal későbbre kapna időpontot. Az államtitkár szerint emelni kell a sürgősségi ellátás rezidensi keretszámát is.

Az ország különböző részein – mint mondta – nem egyforma az ellátás színvonala, az orvosok területi eloszlása pedig rendkívül aránytalan. Buga példaként említette, hogy Budapesten és Pest megyében 774 nőgyógyász dolgozik, míg az ország többi részén összesen 944.

Mi nem akarunk kórházakat bezárni, de bizonyos intézmények portfólióját át kell alakítani

– mondta. Emellett olyan ösztönzőket vezetnének be, amelyek vonzóbbá teszik a kisebb térségi kórházakat. A lehetséges eszközök között említette a szakdolgozói életpályamodellt, a lakhatási támogatást és a magasabb fizetést, de ezekről még nincs konkrét döntés.

A szakdolgozói bérekről Buga azt mondta: „terveink szerint még ebben az évben emelkedni fognak a bérek”. A 20–25 százalékos emelést azonban nem erősítette meg, és jelezte, hogy az egészségügyi intézményekben dolgozó, nem egészségügyi végzettségű munkavállalókkal is számolnak.

Nyilvánosságra hozzák a fertőzési adatokat

A várólisták csökkentésében az államtitkár szerint „a többletfinanszírozás lesz az egyik fontos elem”, ennek mértékéről azonban még nem tudott beszélni. A nyilvántartást is felülvizsgálnák, mert olyan betegek is szerepelhetnek benne, akiket időközben magánellátásban már megoperáltak.

Buga a klímaprogramot tűzoltó jellegű intézkedésnek, a kórházi fertőzések visszaszorítását pedig hosszú távú feladatnak nevezte. A fertőzési adatokat szeptembertől nyilvánosságra hozzák, az érezhető javulás azonban szerinte éveket vesz majd igénybe.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a belgyógyászati osztályokat jelentősen terhelik azok az idős betegek, akik már nem aktív kórházi ellátásra, hanem ápolásra szorulnának, de nincs számukra megfelelő férőhely a szociális rendszerben. Szerinte „szükség lenne egy kiterjedt és elérhető hospice-ellátásra”, ezért a tárca már felvette a kapcsolatot a szociális minisztériummal.

The post Megnevezte a hét legkritikusabb területet a fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkár first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest