Blikk: két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postai kézbesítő is elhunyt a hőségriadó idején munkavégzés közben, írja a Blikk. A lapnak a Magyar Posta megerősítette, hogy az elmúlt napokban két munkatársukat is elveszítették, ám a részletekről a vizsgálatok lezárultáig egyelőre nem nyilatkozhatnak.

A Posta egyúttal jelezte, hogy

mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyászoló családokat, valamint az elhunytak kollégáit támogassák ebben a rendkívül nehéz időszakban.

A Postás Szakszervezet a Blikknek mindössze annyit mondott, hogy „az emberi egészség védelme érdekében, valamint a munkavédelmi szabályok szigorú figyelembevételével a munkáltató több óvintézkedést is bevezetett a kritikus napokon”.

Óvintézkedések

A Magyar Posta tájékoztatója szerint a hőség idején a kézbesítők számára hűtött ivóvizet, rugalmas munkakezdési lehetőséget, nyári munkaruhát és szükség szerint SPF 50-es fényvédő krémet biztosítanak, emellett gyakoribb és hosszabb pihenőidőket iktatnak be, és folyamatosan tájékoztatják a kollégákat a klimatizált pihenőhelyekről.

Emellett súlykorlátozást is bevezettek, azaz a postások csak annyi küldeménnyel indulhattak útnak, amennyivel délelőtt 11 órára vissza tudtak érni a hivatalba.

A hőség miatt a Magyar Posta emellett úgy döntött, hogy a légkondicionáló berendezéssel nem rendelkező hivatalait június 29-én, 30-án és július 1-jén délutánra bezárja, így ezeken a helyeken 12 óra után szünetelt az ügyfélfogadás.

Kapcsolódó
Júliusban visszatér a pokoli hőség, mutatjuk, mikor

A hét második felére érkező hidegfront átlagos nyári időt hoz, de a felüdülés nem tart sokáig.

The post Blikk: két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest