„Ez egy olyan szerencsejáték, amiben bevallottan csalnak” – ezt kell tudni a Kalshiről és a Polymarketről

Magyarországon komoly sajtóvisszhangot keltett, amikor 2026 januárjában az illetékes hatóság letiltotta a Polymarket és a Kalshi elnevezésű jóslási piacokat – nem sokkal azután, hogy az ott elhelyezett tétek azt mutatták: Magyar Péter már esélyesebb a miniszterelnöki székre, mint Orbán Viktor. Habár ez a konkrét jóslat azóta beigazolódott, a globális politikai és szabályozói nyomás folyamatosan nő a két platformon. Az említett oldalakat egyre több országban kapcsolják le „tiltott szerencsejáték” miatt, igaz, VPN-nel továbbra is könnyedén el lehet érni őket. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan működnek a jóslási piacok, szakértő segítségével pedig azt is körbejárjuk, hogy hogyan játsszák ki az említett oldalak a törvényeket.

Szajki Bálint / 24.hu A Fidesz–KDNP választási eredményvárója Budapesten, a Bálnában, 2026. április 12-én.

Hogyan működnek a jóslási piacok?

Az angolul prediction marketként emlegetett jóslási vagy előrejelzési piacok működésének lényege az úgynevezett eseményszerződések adásvétele. Itt a felhasználók a klasszikus értelemben vett szerencsejáték-formáktól eltérően nem a bukméker vagy a „ház” ellen fogadnak, hanem egymás között kereskednek különböző események jövőbeli kimenetelének valószínűségével. Ezek között lehetnek olyan szürreális felvetések, mint például, hogy visszatér-e közénk 2027 előtt Jézus Krisztus, de akár olyan hétköznapi fogadási kérdések is, hogy az adott focicsapat bejut-e idén a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Szélsőséges esetek is akadtak persze: előfordult, hogy háborúkra és merényletekre lehetett téteket helyezni.

A jóslási piacokon bináris kifizetést alkalmaznak: 0 vagy 100 százalékos pénzt fizetnek, attól függően, hogy eltaláljuk-e a végkimenetelt. Emellett azt is fontos kiemelni, hogy eltérően a hagyományos szerencsejátéktól, nem oddsok vannak, az árfolyam a befektetők véleményét tükrözi. Ha egy esemény részvénye például 70 centbe kerül, a piac éppen 70 százalékos esélyt lát az adott esemény bekövetkeztére.

A platformok üzemeltetői szerint ezek a mechanizmusok hatékonyabb előrejelzést biztosítanak, mint a hagyományos közvélemény-kutatások, mivel a résztvevők a saját pénzüket kockáztatják, így a döntéseik mögött erősebb meggyőződés és pontosabb ismeret állhat. Ez, amellett, hogy előnyös és igaz is lehet, egyben hátrány is. Az elmúlt időszak eseményei ugyanis azt mutatják: bizonyos résztvevők nagyon is aktív résztvevői, sőt alakítói egy-egy eseménynek.

Csak hogy néhány példát említsünk: az amerikai hadsereg egyik tagja, aki belsős információkkal rendelkezett az USA venezuelai hadműveletéről, mintegy 400 ezer dollárt keresett a Nicolás Maduro elmozdításával kapcsolatos fogadáson. Alig néhány napja pedig három amerikai politikus is lebukott azzal, hogy a saját megválasztásukra fogadtak nagy összegben.

Voltak persze ennél banálisabb fogadási befolyásolások is, mint amikor arra fogadtak nagy összegben, hogy egy WNBA-kosármeccsen műpéniszeket fognak a pályára dobálni, és az egyik fogadó fél maga tette meg ezt, hogy nyerjen.

Felmerül a kérdés, hogyha az ember részvényekkel nem folytathat kereskedelmet belsős információkra alapozva, akkor miért lehetne legálisan fogadni ugyanígy a világ eseményeire

– mondta lapunknak dr. Németh Ádám infokommunikációs szakjogász.

XNY / Star Max / GC Images Nicolas Maduro és felesége, Cilia Flores bilincsben láthatók egy manhattani leszállópályán, úton a helyi szövetségi bíróságra, 2026. január 5-én.

Kiemelte: a nagy képet nézve ugyan a belsős információk tényleg azt eredményezhetik, hogy a többségi vélemény közelebb lesz a valósághoz, de a magánszemély szempontjából nézve ez attól még ugyanúgy szerencsejáték lesz.

Ez egy olyan szerencsejáték, amiben bevallottan csalnak

– fejtette ki véleményét Németh Ádám.

Nem a lapunknak nyilatkozó szakértő az egyetlen, aki szerint nem tisztázott az előrejelzési piacok működése – nem véletlen, hogy a Kalshi már több mint 50, a Polymarket pedig több mint 40 országban került betiltásra. Ez azonban sajnos egyáltalán nem jelent végleges megoldást a helyzetre. Habár Magyarországon jelenleg mindkét platform le van tiltva a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság (SZTFH) döntése nyomán, VPN használatával továbbra is hozzá lehet férni ezekhez a sokszor könnyű bevételt ígérő oldalakhoz, és még fogadni is lehet. Ennek azonban megvannak a veszélyei.

Mit tudnak tenni a hatóságok?

A 24.hu-nak nyilatkozó infokommunikációs szakjogász szerint a szerencsejátékkal kapcsolatos szabályozások világszerte – de még az EU-n belül is – eltérőek. Így lehetséges az, hogy a Kalshi például számos európai uniós országban könnyedén, legálisan hozzáférhető, míg Magyarországon nem.

Németh Ádám szerint hazánkban a szerencsejátékról szóló törvény az, amely az irányadó a Kalshi és a Polymarket kapcsán. Habár a cégek vitatják, hogy szerencsejáték-oldalak lennének, ezt nehéz elhinni, amikor a kimutatások szerint mindkét oldalon legalább 80–90 százalék a sportfogadások aránya az összes eseményhez képest.

A hazai törvények szerint Magyarországon az alábbi formákban lehet szerencsejátékot folytatni:

  • sorsolásos játék szervezésével,
  • szerencsejátékok lebonyolítására létrejött szervezet (játékkaszinó és online kaszinó) működtetésével,
  • kártyaterem üzemeltetésével,
  • távszerencsejáték szervezésével,
  • valamint lóversenyfogadással.

E kategóriák közül az említett cégek egyértelműen a távszerencsejátékok kategóriájába tartoznak. Itt fontos kiemelni, hogy a szabályozás alapján legálisan csakis azok a szereplők végezhetnek távszerencsejátékot itthon, amelyeknek van offline kaszinójuk is.

Márpedig sem a Kalshi, sem a Polymarket nem rendelkezik hasonlóval Magyarországon.

Németh Ádám szerint ennek a szigorú szabályozásának két alapmotivációja van: az egyik, hogy a szerencsejátékból származó adóbevétel ellenőrizhető legyen, a másik pedig, hogy ezzel védjék a játékosokat. Ha az ember ugyanis egy külföldi oldalon fogad, akkor semmiféle garancia nincs arra, hogy nem tartják vissza a pénzét és valóban kifizetik a nyereményét, hiszen a magyar adóhatóság nem járhat el külföldön, még az EU-n belül sem.

A szakértő szerint a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) valószínűleg azért döntött a platformok betiltásáról, mert a magyar vonatkozású fogadások miatt a hazai felhasználók figyelme is az oldalra terelődött. Hozzátette: még ha jogos is volt a fellépés, nem volt szerencsés az időzítés, ugyanis ezzel mintha visszaigazolták volna, hogy ennek az oldalnak van hatása az események alakulására.

Az SZTFH a 24.hu kérdésére válaszul jelezte: kiemelt céljuk – mind az offline, mind az online térben – a játékosok védelme, ennek érdekében folyamatosan ellenőrzik az illegális online szerencsejátékokat, továbbá az ellenőrzések alapján elrendelik az érintett elektronikus adatok ideiglenes, majd határozatlan időtartamra történő hozzáférhetetlenné tételét. Ennek keretében került sor a kalshi.com és polymarket.com ellenőrzésére is.

Tekintettel arra, hogy az oldalak vizsgálata alapján megállapítást nyert, hogy azokon engedély nélküli szerencsejáték szervezése valósult meg, sor került első ízben a domainek és aldomainjeik hatósági intézkedésként ideiglenes időtartamra, majd a hatósági eljárások lefolytatását követően közigazgatási szankcióként határozatlan időtartamra történő hozzáférhetetlenné tételének elrendelésére

– írták, hozzátéve: a szerencsejáték-felügyeleti hatóságok európai szövetségének adatai szerint a belga, a francia, a holland, a román, a svájci és a német hatóságok már a hazai eljárás lefolytatását megelőzően intézkedtek az említett oldalakkal szemben, mivel álláspontjuk szerint azok engedély nélküli szerencsejátékot kínáltak.

Scott Olson / Getty Images

A tiltásról szóló intézkedés hatása kapcsán Németh Ádám lapunknak elmondta: a tiltás sajnos kijátszható, hiszen nincsen kényszerítő erő mögötte. Ilyenkor, mint mondta, rendszerint az történik, hogy a blokkolást kiadják hatósági eljárásban, az internetszolgáltatók pedig IP- vagy DNS-szinten blokkolják a domaint. Ennek eredményeként, ha valaki magyar IP-ről próbál belépni, az oldal nem fog betölteni, vagy tiltó üzenet jelenik meg rajta. Tehát maga az oldal globálisan működik, csak hazánkból nem érhető el az adott IP-cím. Ezt azonban könnyedén meg lehet kerülni VPN segítségével, ilyenkor pedig nemcsak az oldalon szereplő eseményeket lehet végignézni, hanem akár fogadni is lehet.

Érdemes emellett azt is megemlíteni, hogy a szankcionált weboldalak olykor megpróbálkoznak a visszatéréssel. Ezt kiküszöbölendő a hatóság egyszerűsített utánkövetés keretében jogosult rendelkezni az olyan elektronikus adatok – tipikusan az időről időre más IP-címen, domainen vagy aldomainen felbukkanó tüköroldalak – blokkolásáról, amelyek a jogellenesség megállapítása szempontjából azonos tartalommal jelennek meg.

Fokozódik a nyomás az USA-ban

A Kalshi és a Polymarket messze a két legnagyobb, aktív előrejelzési/jóslási piac: előbbi 22 milliárd dolláros, utóbbi pedig 9 milliárd dolláros piaci értékkel rendelkezik. A két vállalat azonban nagyon eltérő stratégiát alkalmaz egészen a kezdettől fogva. A Tarek Mansour és Luana Lopes Lara pénzügyi elemzők által alapított Kalshi 2020 novemberében kapta meg az amerikai árutőzsde-felügyelet (CFTC) engedélyét, és, bár a 2021-es indulása után előfordult, hogy politikai és választásokkal kapcsolatos fogadási lehetőségek miatt vizsgálat alá vonták, máig komoly reputációval bír, nem véletlen, hogy azóta többek között partnerségi megállapodást kötött a CNN-nel, ​a CNBC-vel és az NFL-lel is.

A Polymarket esetében azonban teljesen más a helyzet. Azon túl, hogy itt egy kriptovaluta-alapú platformról beszélünk, ami egyet jelent a felhasználók anonimitásával, a működéséhez szükséges engedélyek megszerzését is egy az egyben figyelmen kívül hagyták az induláskor. Alig két évvel később, 2022-ben a jogsértések miatt 1,4 millió dolláros bírságot, valamint megszüntetési végzést is kaptak. Ennek ellenére tovább működtek, amiben minden bizonnyal kulcsfontosságú volt, hogy a CFTC korábbi biztosát nevezte ki a tanácsadó testülete elnökévé az alapító Shayne Coplan. 2022 és 2025 decembere között hivatalosan blokkolva volt az oldal az amerikai ügyfeleknek, VPN-en keresztül mégis rengetegen fogadtak: többek közt a Titán-katasztrófára és a 2024-es amerikai elnökválasztásra is.

A megváltást a második Trump-adminisztráció hozta el a platformnak, ugyanis a republikánus elnök hivatalba lépése után nem sokkal enyhítettek a szabályozási környezeten, így a Polymarket ismét elérhetővé vált az USA-ban. Ebben persze az is szerepet játszhatott, hogy a Polymarket tanácsadóként felvette Donald Trump Jr.-t, akinek az 1789 Capital nevű cége szintén befektetett a vállalatba. A Trump család itt azonban nem állt meg, ugyanis a hírek szerint hamarosan saját jóslási piacot hoznak majd létre az elnök közösségimédia-birodalmának ernyője alatt, Truth Predict néven.

Ennek ellenére úgy tűnik:

az amerikai döntéshozók egyre szigorúbb fellépést terveznek a platformokkal szemben.

Az amerikai Kongresszusban az a ritka helyzet állt elő, hogy a demokrata és a republikánus oldal között konszenzus van: ne csak korlátozzák a háborúra, merényletekre, terrortámadásokra és személyek halálára vonatkozó fogadásokat, hanem egy az egyben tiltsák be.

Letitia James, New York állam főügyésze egyenesen úgy fogalmazott:

a szerencsejáték akkor is szerencsejáték lesz, ha másnak nevezik.

Scott Olson / Getty Images

A Kalshi eddig elég visszafogott lépéseket tett csupán a problémás tevékenységek visszaszorítása érdekében: múlt hónapban bejelentette, hogy megtiltja a politikai jelölteknek, hogy saját kampányaikat érintő eseményekkel kereskedjenek, ahogy azt is, hogy bárki, aki egyetemi vagy profi sportban vesz részt, fogadást kössön az adott sporttal kapcsolatban.

A Polymarket a közelmúltban szintén átírta a szabályait, egyértelműen kimondva, hogy a felhasználók nem kereskedhetnek olyan szerződésekkel, amelyekben bizalmas információkkal rendelkezhetnek vagy befolyásolhatják egy esemény kimenetelét. Újabb lépésekről azonban egyelőre nem lehetett hallani a vállalatok részéről.

Kapcsolódó
Valaki egy otthon startos lakás árát tette fel Magyar Péter győzelmére, masszívan vezet a Tisza a Polymarketen

Orbán Viktor hátrányban van a platformon, amely előrejelezte Trump győzelmét.

The post „Ez egy olyan szerencsejáték, amiben bevallottan csalnak” – ezt kell tudni a Kalshiről és a Polymarketről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest