Gajdos László élő környezetért felelős miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a választás után a debreceni Semcorp akkumulátorelválasztófólia-gyár ellen forduló Papp László polgármester korábban következetesen figyelmen kívül hagyta a helyiek és a civil szervezetek aggályait, amiket számtalan alkalommal jeleztek.
A fideszes polgármester szerdán „rövid és tartalmas” tárgyalást folytatott a kínai gyár képviselőivel, ezután pedig ismét arról beszélt, hogy a Semcorp tevékenysége nemkívánatos Debrecenben.
Gajdos azt írta, hogy Papp László éveken át minden akkumulátoripari beruházás mellett kiállt, és lelkes támogatója volt a Fidesz-kormány elhibázott iparpolitikájának. Szerinte a polgármester felelőtlen volt, mert nem vette figyelembe a lakosok jelzéseit, és ennek súlyos következményei lettek. „Debrecen ezáltal olyan terheket kapott a nyakába, amelyek hosszú időre determinálják a jövőjét. Ennek a felelősségét vállalnia kellene” – tette hozzá.
Mielőtt bárki meghatódna a mai megszólalásán, lássunk tisztán. Egy őszinte bocsánatkérésre se tellett tőle. Pedig ez lett volna az első és a legkevesebb, amit meg kellett volna tennie a debreceni polgárok felé. Nem sikerült…
– jelentette ki.
Az élő környezetért felelős miniszter kitért arra is, hogy helyre kell állítani az egyensúlyt az ipar fejlesztése és a környezet védelme között, ugyanis az elmúlt 16 évben teljesen felborult az előbbi javára. Hozzátette, hogy azoknak a beruházásoknak nincs helyük Magyarországon, amelyek sorozatosan megszegik a szabályokat, veszélyeztetik az emberek egészségét, és semmibe veszik a magyar törvényeket.
Tárkányi Zsolt beruházási és közlekedési államtitkár, debreceni képviselő is keményen nekiment a polgármesternek az üzem szennyezésével kapcsolatos szerdai nyilatkozata miatt.
A Semcorp debreceni gyárához kapcsolódó vízrendszerekben egy június 24-én közölt jelentés szerint az alumínium, a nikkel, az ólom és az arzén szintje is meghaladta a határértéket. A környezetvédelmi hatóság aznap bejelentette, hogy felfüggesztik az üzem környezetvédelmi engedélyét. Papp László ekkor is az elsők között foglalkozott a szennyezéssel, azt elfogadhatatlannak nevezte, és büntetőfeljelentést ígért a kínai vállalat ellen.
Gajdos Lászlóval nemrég készített hosszú interjút a 24.hu, amiben a miniszter úgy fogalmazott, hogy a kormány lelkiismerete akar lenni.
The post Gajdos László szerint egy őszinte bocsánatkérésre se tellett az akkufóliagyár ellen forduló debreceni polgármestertől first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





