„Amennyiben azt javasolják, hogy ez a jogszabály módosításra kerüljön, és egyértelmű legyen a helyzet, akkor tudjuk módosítani” – ezt reagálta Magyar Péter az RTL Híradónak, amikor azt kérdezték tőle, hogy mit terveznek a Pride-t elvileg betiltó törvénnyel. A kormányfő azt mondta a Pride-ról, hogy
jelenleg teljesen egyértelmű a helyzet, hogy meg lehet tartani a gyülekezést, senki nem akarja ezt meg akadályozni.
Azt is mondta, „ha van ilyen igény, hogy megvitassunk ilyen, társadalmilag érzékeny kérdéseket”, sőt, „olyan kérdéseket amelyek etikai akár orvosi kérdéseket is felvetnek, akkor erre nyitottak vagyunk”. Magyar elmondása szerint Pride-ügyben saját javaslataik is vannak, és türelmet szeretnének kérni.
Az idei Budapest Pride Felvonulás június 27-án lesz, ezért azt a szervezők Gyülekezési Törvény előírásának megfelelően bejelentették május 27-én a rendőrségen.
A Budapest Pride szervezői azt írták korábban, hogy a „2025-ös rendkívüli év után bízunk a hatóságok együttműködésében, a gyűlés befogadásában. A döntéshozók figyelmébe ajánljuk az Európai Unió Bíróságának friss döntését, mely jogsértőnek ítélte a 2021-es homofób és transzfób propagandatörvényt. (…) Az Orbán-kormány jogsértő döntése alapvető jogainkat csorbította, a bíróság ítélete azt jelenti, a döntés alapján a 2025-ben elfogadott önkényes »Pride-tilalom” sem maradhat” – írták.
Emlékezetes a parlament 2025 márciusában szavazta meg a törvényjavaslatot, amivel betiltották a Pride-ot és az ahhoz hasonló rendezvényeket, ezzel korlátozva a gyülekezési jogot. Ez alapján Magyarországon tilos olyan gyűlést tartani, amely úgymond sérti a gyermek jogát a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez, vagy a gyermekvédelminek nevezett törvényben tilalmazott tartalom lényegi elemét jeleníti meg. Mivel a homoszexualitás bárminemű megjelenítése gyermekvédelmi szempontból aggályos, a jogszabály alapot terremtett a Pride felvonulás betiltására.
A szervezőket és a résztvevőket akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is büntethetik. Miután a tiltás ellenére tavaly mégis megrendezték a Budapest Pride-ot, és az az eddigi legnagyobb ilyen esemény volt a fővárosban, a törvény alapján büntetőügy indult Karácsony Gergely ellen, de ezt a bíróság felfüggesztette.
The post Magyar Péter a Pride-ról: jelenleg senki nem akarja megakadályozni, meg lehet tartani first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





