Szöllősi György nem bánta meg, hogy a sportújságíró-szövetséget is belerángatta az előző kormány propagandájába

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője beszédet mond a 68. Nemzeti Sport Gálán a Magyar Állami Operaházban.

Ami még érdekes, hogy a vasárnap 11 órára összehívott rendkívüli közgyűlés helyszíne a szövetség budapesti, Alkotás utcai irodája lesz, határozatképtelenség esetén azonban következő szerdán már Lakitelekig kell utazni.

Ahogy a közlemény fogalmazott: „Mivel a vonatkozó jogszabályok és a Szövetség Alapszabálya ismeretében valószínűsíthető, hogy a rendkívüli közgyűlés a fent meghatározott időpontban nem lesz határozatképes, azaz nincs jelen a tagság legalább ötven százaléka és plusz egy fő (mintegy 400 ember), tájékoztatjuk a Tisztelt Tagokat, hogy a megismételt rendkívüli közgyűlést változatlan napirenddel, 2026. július 8. napján, szerdán, 11:00 órától tartjuk. Helyszín: Lakitelek, Hungarikum Liget. Tagjaink eljutását Budapestről Lakitelekre szerda délelőtt autóbusszal segítjük.”

Bár a tagok és tagsággal (már) nem rendelkező újságírók utóbbi lépést vitatták, és nem értették, miért kell napokkal később rendezni, ráadásul vidékre vinni,

a fő kérdés mégiscsak az, hogy a harmadik és negyedik napirendi pont (a bizalmatlansági indítvány előterjesztése, vitája, illetve az elnökség tagjairól szóló bizalmi szavazás) milyen végkimenetellel jár.

És akkor Orbán Viktor levelet küldött

Szöllősi György (akinek névjegyén lévő titulusaiból most csupán kettő emeljünk ki), a Nemzeti Sport főszerkesztője és a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) az elnöke az ATV Médiapiac című műsorában reagált azokra a kérdésekre, amiket vele szemben felhoztak.

Egyrészt két nappal az országgyűlési választások előtt az MSÚSZ levelet küldött tagjainak Orbán Viktor felhívásával, amelyben ugyanaz a szöveg szerepel, amelyet a rádióban, tévében is naponta százszor, ezerszer elmondott a korábbi miniszterelnök: nem szabad belekeveredni a háborúba, de Brüsszel bele akar rántani minket, és Ukrajna el akar zárni minket „a számunkra egyszerűen és olcsón elérhető orosz olaj és gáz elől”.

Szöllősi a Médiapiac adásában elismerte, a választás előtti mailt úgy küldte ki a tagoknak, hogy arról nem egyeztetett a szövetség elnökségével. És ahogy fogalmazott, nem bánta meg.

A 444 úgy fogalmazott, a dolog úgy történt, ahogy azt a NER 16 évébe belekóstolók elképzelik: Rogán Antalék elküldték Orbán Viktor levelét Szöllősinek, azzal a kéréssel, hogy azt küldje tovább a szervezet tagjainak.

„A Miniszterelnöki Kabinetiroda egy csomó civil ügyet támogat, és egy csomó civil szervezettel van kapcsolatban. Egy köremailt küldött ezeknek a civil szervezeteknek, köztük nekünk is, bennünket is támogat, a működési költségünk egy részét évek óta így tudtuk előteremteni, illetve innen kaptuk.

Ez egy kérés volt, feltételezem, az összes civil szervezethez, melyekkel kapcsolatban voltak, hogy ha tudják, tudjátok, legyetek szívesek a tagjaitoknak kiküldeni Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Tehát nem pártelnökként, nem választásikampány-üzenet volt.

A kérésnek eleget kellett tennie

Szöllősi a riporter kérdésére úgy fogalmazott, ő nem tudja, miről szólt mindez, el sem olvasta. Egyszerűen egy folyamatos támogatást nyújtó partner kérte, és szerinte illett a kérésnek eleget tenni.

Hogy ez ellentétes az alapszabályunkkal, és sokaknál kiverte a biztosítékot, ezt nem vitatom

– nyilatkozta, hozzátéve, hogy ez számára nem lehetett elég erős indok a lemondáshoz.

„Ha a szövetség elmúlt 11 éves tevékenységét nézzük, hogy úgymond mi van a mérleg másik serpenyőjében, akkor azért szerintem messze nem elég erős. Meg olyan szempontból kicsit álságos is a vád, hogy az, hogy én hova tartozom, vagy hogy a magyar sport teljes újjáépítését célzó és ebben az ügyben óriási eredményeket elérő politikát támogatva lettem és voltam és vagyok a sportújságíró-szövetség elnöke, ezt mindenki látta és tudta” – jelentette ki.

A magyar sport halálát vizionálja

De emellett Szöllősi tett arról is, hogy a Nemzeti Sport felületén februárban megjelenjen egy petíció, amely a jelenlegi sporttámogatási rendszer megvédésére szólított fel, ellenezve a Tisza Párt programjában megjelent javaslatokat. A petíció mellé olimpiai bajnokok is felsorakoztak, Szöllősi pedig azt mondta, „a Nemzeti Sport nem pártpolitizál, a kötelességét teljesíti”.

A Médiapiac adásában most kitartott amellett, hogy a kormányváltás akár magyar sport halálát is okozhatja, mert szerinte a Tisza meg akarja szüntetni a tao-támogatást.

Majd fél-1-5 év múlva térjünk vissza arra, hogy a Tisza mennyire tett rosszat a magyar sportnak

– mondta.

Állítása szerint még a Nemzeti Sporton belül is sokszor jelezték neki a kollégák, hogy „Gyuri ezt ne csináld!”, és volt olyan is, aki emiatt mondott fel.

„Szerintem volt olyan, aki ezek miatt mondott fel, de olyan is volt, aki a kinevezésem napján mondott fel.”

Az ellene petíciót indító vagy távozó kollégákat ugyanakkor burkoltan hálátlansággal vádolta meg, amiért korábban

élvezték az MSÚSZ minden tevékenységét, könyveit támogattuk, utazásaikat támogattuk, majd hirtelen semmivel nem értenek egyet.

Ami nagyon érdekes, hogy Szöllősi beismerte, hogy fogalma sincs a pontos taglétszámról, így a határozatképesség is kérdéses.

Magam sem tudom, hogy kik a tagok (…) Nem tudom, hogy a július 5-i első közgyűlés napján pontosan hányan lesznek tagjai a szövetségnek, ezért nem jelöltük meg pontosan azt, hogy hány embert jelent az 50% + 1 fő.

Kapcsolódó
„A politikai nyomástól való félelem továbbra is áthatja a sportmédiát” – felszólították Szöllősi Györgyöt és az elnökséget a távozásra

Bizalmatlansági indítványban kérik a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökségének mihamarabbi távozását.

The post Szöllősi György nem bánta meg, hogy a sportújságíró-szövetséget is belerángatta az előző kormány propagandájába first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest